Netre költözik a költészet napja a Fiumei úti sírkertben

 

Online programokat kínál a Nemzeti Örökség Intézete (NÖRI) a Fiumei úti sírkertben április 11-én, a költészet napján, József Attila születésének évfordulóján.

A Nemzeti Örökség Intézete hagyományosan tematikus sétákkal és ingyenes szabadtéri koncerttel várja a látogatókat, a járványhelyzet miatt az idén online formában – olvasható a NÖRI MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében.

Mint írják, 15 órakor a Magvető Kiadóval együttműködve az Irodalmi séták – Írókkal kötetlenül a Fiumeiben elnevezésű, most induló program első részében Szabó T. Anna író, költő és Szegő János szerkesztő közös sétájának videópremierjét lehet megnézni a NÖRI YouTube-csatornáján. A séta célja, hogy a Fiumei úti sírkertben nyugvó irodalmi nagyjainkat ne csak életrajzukon keresztül, de egy-egy kortárs szerző szemüvegén át is megismerjék az érdeklődők – olvasható a közleményben.


A mostani részben Szabó T. Anna többek között Ady Endre, Radnóti Miklós, Tandori Dezső és Szabó Lőrinc sírjánál mesél saját olvasói és írói élményeiről.

Mint írják, 17 órakor József Attila sírjánál a Misztrál együttes ad koncertet, ami szintén online formában lesz követhető. Az 1997-ben alakult Misztrál együttes repertoárján magyar és külföldi költők versei, valamint népdalfeldolgozások szerepelnek.

Ezúttal jórészt a Fiumei úti sírkertben nyugvó költők megzenésített versei hangoznak el, köztük olyan ismert alkotások, mint Ady Endre Kocsi-út az éjszakában, Őrizem a szemed és Párisban járt az ősz című költeménye vagy József Attila Csend című verse.

A költészet napját 1964 óta ünnepeljük minden évben április 11-én, József Attila (1905–1937) születésnapján.

A címlapfotó illusztráció.