A tavaszt jelképezi ez a friss, finom és üde egri fehérbor

 

Tízéves az egri csillag, a borászok 2011-ben mutatták be az Egri borvidékhez kapcsolódó fehér bort, amelyet ma már huszonöt pincészetben készítenek.

Gyümölcshangsúlyú, friss, finom, üde. A tavaszt jelképezi – így jellemzik az idén tízéves egri csillagot a régió borászai. Bár a borvidék sokáig elsősorban a vörösborairól volt ismert, az ültetvények csaknem 45 százalékán fehér fajtákat művelnek. Ez adta az ötletet, hogy az egri bikavér mintájára érdemes lenne megalkotni egy házasított egri fehérbort.

Egy hűvösebb klímás borvidéken keresik a bortermelők azokat a fajtákat, amelyek magabiztos, finom, értékes gyümölcsöket és ennek megfelelő borokat adnak – mondta Lőrincz György, a St. Andrea Szőlőbirtok és Pincészet szőlőtermelője az M1 Magyar gazda című műsorában. Hozzátette, ennek is köszönhető, hogy a régióban elég sok szőlőfajta megtalálható.

Az egri csillag megalkotása a régió borászainak közös döntése volt, így együtt határozták meg a borvidék száraz fehérborának jellegét és készítésének szabályait is.

A közös megállapodás értelmében, a bikavérhez hasonlóan az egri csillag borok is legalább négy szőlőfajta házasításából születnek meg.

Erre azért van szükség, hogy minél komplexebb, gazdagabb legyen minden egyes egri csillag bor ízvilága. Ugyanakkor kiemelten fontos, hogy hangsúlyos legyen a Kárpát-medencei szőlők aránya, tehát legalább ötven százalékban tartalmazni kell a bornak  – mondta Lőrincz György.

A borászatok külön-külön meg tudják mutatni az egyéniségüket, hiszen minden borászatnak, borásznak más a stílusa, más az elképzelése, és más alapanyagokkal, szőlőfajtákkal dolgozik – mondta Pulay Polett, a Thummerer Pince gazdasági vezetője.

Egy borászaton belül is más minden évjárat, nemcsak a szőlő minősége, hanem a házasításhoz használt fajták is változhatnak. Az idei évjárat kilenc szőlőfajtának a komplex házasítása. Leányka, királyleányka az alapja, de van benne sok nemzetközi fajta, mint például viognier, sauvignon blanc, pinot blanc, tramini is – mondta Gál Tibor, a Gál Tibor Pincészet borásza.

A boroknak is van divatja, ami egy évtized alatt sokat változott. Ahogy az egri csillag is.

A közelmúltban nem volt ennyire jellemző az üde, friss fehérborok vagy a rosék fogyasztása, mint napjainkban. Ezért az egri csillagnak a stílusa is inkább az üde, friss, könnyű, légies irányba változott – mondta Gál Tibor. Hozzátette, pincészetében a 2011-es egri csillaguk még több mint 50 százalékos fahordós alapanyagot tartalmazott, most nulla százalékban van benne fahordós alapanyag. Csak core acéltartályos, erjesztett fehérborokból házasítanak, hogy minél inkább megőrizzék a bor frissességét.

Az egri csillagot három kategóriában készítik.

A classicus általában friss és üde, a superior koncentráltabb, hordós érleléssel készülő bor, a grand superiorba kerülő szőlők pedig egy dűlőről származnak. A történelmi nevet viselő ital új évjáratát történelmi jelentőségű napon, mindig március 15-én mutatják be a borászok.

Az idei évjárat nagyon jól sikerült. A tavalyi évben jó volt a szüret, időben sikerült nagyon jó éréssel és nagyon jó minőséggel szüretelni” – mondta Pulay Polett.

A címlapfotó illusztráció.