Harry Houdini – A mai napig rejtélyek övezik a magyar származású szabadulóművész titkait

 

Ezen a napon, 147 éve, 1874. március 24-én született Budapesten Weisz Erik, aki Harry Houdini néven a világ valaha élt leghíresebb szabadulóművésze lett. Houdini már életében legendává vált, gyakorlatilag bárhonnan kiszabadult, nem volt számára lehetetlen.

Ma is áll a Csengery utcában (akkor Rákosárok utca) az a ház, ahol 1874. március 24-én egy erzsébetvárosi zsidó család sarjaként megszületett Weisz Erik.

Alig volt négyesztendős, amikor szüleivel és négy testvérével útra keltek az Újvilágba, és az Egyesült Államokban, egy wisconsini kisvárosban, Appletonban telepedtek le. Houdini később azt mondta, ebben a városban született, és csak jóval a halála után, 1972-ben bizonyosodott be, hogy


valójában Budapesten látta meg a napvilágot.

Már egészen fiatalon munkát vállalt, cipőpucolóként, újságkihordóként és egy nyakkendőgyárban is dolgozott, 12 éves korában pedig elszökött hazulról. Az igazsághoz tartozik, hogy Houdini egész élete és gyerekkora legendákkal teli, a későbbi híres illuzionista gyakran mesélt egymásnak is ellentmondó történeteket múltjáról, így fokozva az őt körül lengő misztikumot.

Annyi bizonyos, hogy előbb kártyatrükkökkel próbálkozott, a „kártya királyának” nevezte magát. Később

egy francia bűvész után vette fel a Houdini művésznevet,

amit felnőttkorában törvényesített. Előbb egy barátjával, majd az igazi testvérével lépett fel „Houdini testvérek” néven.

A Houdini testvérek, Harry Houdini és Theodore Hardeen 1901-ben (Fotó: Commons.wikimedia.org)

Erről az időszakról emlékezett meg pár éve George Hardeen, Houdini utolsó élő rokona.

„Houdini a nagypapám testvére volt, ezt kilencévesen tudtam meg. Szoros kötelék volt nagyapa és közte, már gyerekként sok közös számot kitaláltak. Houdini azonban elfordult tőle, amikor megismerte a feleségét, onnantól kezdve vele dolgozott. Papa – még Weisz Ferenc Dezsőként született – felvette a Theo Hardeen nevet, hogy saját trükköket fejlesszen. Mikor Houdini befutott, a nagyközönség előtt Hardeen és ő két rivális mágus voltak, így adták el magukat. De a színfalak mögött együttműködtek, sokan nem is tudták, hogy ők valójában testvérek”mondta a BorsOnline cikke szerint George.

Houdini tizenkilenc évesen, alig háromhétnyi udvarlás után vette feleségül Besst, onnantól kezdve vele lépett fel, és a világhírre is együtt tettek szert. Érdekesség, hogy az igazi sikert Európában érték el, miután Londonba utaztak, ahol Houdini már a „bilincsek királyaként” kiszabadult a Scottland Yard bilincseiből.

Houdini édesanyjával és feleségével 1907 körül (Fotó: Wikipedia.org)

Végigturnézták Európát, a legnagyobb figyelmet talán a moszkvai fellépése váltotta ki. Itt

a szibériai foglyoknak fenntartott cellából mindössze 28 perc alatt szabadult ki,

nem kis meglepetést okozva ezzel a cári őröknek.

1905-ben tértek vissza az Egyesült Államokba, ekkora már igazi sztárnak számított. New Yorkban vett házat 25 ezer dollárért, a négyszintes épület (ahol a fürdőszobát például úgy alakíttatta át, hogy gyakorolhassa a kádban a mutatványait) 2017-ben 4,6 millió dollárért (kb. 1,2 milliárd forint) cserélt gazdát.

Az európai turnét otthon folytatta. Könnyedén kimenekült a Brooklynban, Detroitban, Clevelandben, Rochesterben és Buffalóban lévő börtöncellákból, de még a híres washingtoni fogdából is sikerült kiszabadulnia. Rendszeresen szabadult ki kötelekből, láncokból, bilincsekből, zubbonyokból – gyakran nagy magasságokban, fejjel lefelé lógva, nyílt tereken, népes közönség előtt.

Egyik leghíresebb mutatványa 1907-ben volt, amikor

Rochesterből egy hídról ugrott összebilincselt kézzel a jeges folyóba,

majd szabadult ki, és úszott ki a partra. Erről filmfelvétel is készült.

„A tömeg összecsődítésének nincs annál egyszerűbb módja, mint közhírré tenni, hogy egy bizonyos időpontban, egy bizonyos helyen valaki megpróbál valamit, s ha nem sikerül, az életével fizet” – fogalmazta meg ars poeticáját.

Az egyre fokozódó érdeklődés és a riválisok megjelenése miatt 1908-ban újítással állt elő. Háta mögé bilincseltette kezeit, és egy lezárt, vízzel teletöltött tejtartályba merült, ahonnan szintén kiszabadult.

Nagy dobásai közé sorolható szabadulása a kínai vízi kínzókamrából, ennél a mutatványnál fejjel lefelé megkötözve lógatták bele egy óriási vízzel teli fém-üvegtartályba, amelyet felülről lezártak. Houdini pár perc alatt kiszabadult, és ez lett az egyik leghíresebb mutatványa.

(Fotó: Commons.wikimedia.org)

Néhány trükkjét csak egyszer játszotta el. A kilőtt golyó elfogása is ilyen volt, de miután

egy barátját majdnem megölte, onnantól csak illúzió volt a szám, nem lőttek ki golyót.

„Egyszer élve eltemették Kaliforniában, de majdnem megfulladt, ezért azt is ejtette. Leghíresebb száma a vizes börtönből való szabadulás volt. Sosem árulta el, hogyan csinálta. Még a közvetlen kollégái­nak sem. Senkit nem engedett a cella közelébe, de egy vagyont fizetett érte. Brit asztalosok külön neki építették tízezer dollárért, ami 1910-ben is óriási pénz volt. Ma már hiába akarják megfejteni, a cellát Houdini elégette” – árulta el utolsó élő rokona, George.

1910-ben édesanyjával hazalátogatott Budapestre, ahol fényűző fogadást adott magyar rokonainak, az eseményt feltehetően a nagykörúti Royal étterem Pálmakertjében tartották.

Édesanyjának a Viktória angol királynőnek szánt ruhákat vásárolta meg az ekkor már dúsgazdag Houdini.

A szintén világhírű író, George Bernard Shaw úgy tartotta, hogy a legtöbbet emlegetett nevek a világon: Jézus, Sherlock Holmes és Houdini.

Érdekesség, hogy mindennap egy érmét pörgetett az ujjai között, így maradt mozgékony a keze. Napi tizenhat kilométert lefutott, hogy edzésben tartsa magát.

A nagy szabadulóművész halálát mai napig rejtély övezi.

A hiedelmek szerint a McGill Egyetem hallgatóinak tartott bemutatót, amikor kijelentette, hogy hasizmai olyan erősek, hogy bárki hasba ütheti, semmi baja nem lesz.

Ezen felbuzdulva az egyik egyetemista kapott az alkalmon és szó nélkül hasba ütötte a művészt. Az ütés hatására vakbele gyakorlatilag szétrobbant, és ebbe halt bele. Mások viszont úgy vélik, hogy komoly vakbélgyulladása volt, amellyel nem fordult orvoshoz.

(Fotó: Wikipedia.org)

Harry Houdini 1926. október 31-én 52 évesen hunyt el Detroitban. A legtöbb mutatványának titka ma sem ismert, hiszen a híres szabadulóművész senkivel sem osztotta meg azokat, így halálával „ezek sírba szálltak”.

Címlapfotó: Houdini 1908-ban, mielőtt Bostonban a folyóba vetette volna magát (Fotó: Wikimedia.org)