Internetre költözik a velencei karnevál

 

Szombaton megkezdődik a velencei karnevál, amely az idén - történetében először - interneten zajlik majd. Koncerteket, előadásokat a kaszinóból közvetítenek, internetes lesz a legszebb jelmezért folytatott verseny is.

Az MTI közlése szerint három hétre ismét vörös zóna, vagyis karantén alá helyezett terület lesz az észak-olaszországi Alto Adige a koronavírus-járvány miatt, miközben az ország többi részén további enyhítésre készülnek.

A tartomány, valamint Bolzano kormányzója, Arno Kompatscher pénteken közölte: február 8. és 28. között teljesen lezárják a majdnem 521 ezer lakosú tartományt a kiemelten rossz járványmutatók miatt.

A térségben a vendéglátás eddig sem működött, és hétfőtől újra bezár a kereskedelem is. Tilos a városok, települések közötti közlekedés, az oktatást teljesen távtanításra állítják át, kihasználva az egyébként is erre az időszakra eső karneváli szünetet.

Olaszországban január 25-től enyhítették a korábbi korlátozásokat: újraindult napközben a vendéglátás, újranyitottak a múzeumok, engedélyezték a városok közötti mozgást.

Egy éve a koronavírus miatt kellett idő előtt megszakítani a karnevált két nappal a hivatalos befejezés előtt.

2020 február 23-án még két  fertőzöttről tudtak Velencében és 27-ről Veneto tartományban.

A koronavírus-járvány halálos áldozatainak száma pénteken túllépte a 90 ezret Olaszországban.