Ezek az ebek megmutatták, miért a kutyák az ember legjobb barátai – VIDEÓ!

 

Két megható történet igazolta az utóbbi napokban, hogy a kutyák az emberek leghűségesebb társai.

A török Cemal Senturk és Boncuk nevű kutyusa elválaszthatatlanok. Amikor a férfi nemrég kórházba került, akkor kutyája egészen a kórházig követte a gazdát szállító mentőautót – írta Guardian.

Hiába vitte haza a beteg férfi lánya a kutyát, másnap megszökött, és újra elszaladt a kórházhoz. Órákig várta, hátha meglátja szeretett gazdáját.

Ezt minden nap megismételte a kutya, egészen addig, amíg végül hű társa tényleg megjelent a kórház ajtajában. A kiskutya öröme természetesen végtelen volt, amikor végre újra megsimogatta gazdája.

A másik történet a négylábúak végtelen együttérzéséről szól.

Russel Jones az Egyesült Királyságban él, Bill nevű kutyájával sétál a Facebookra feltöltött videón. Azt láthatjuk, hogy a begipszelt lábú férfi mellett a kutya is sántít. Bal mellső lábával alig érinti meg a talajt.

A férfi elmondása szerint 300 fontot, azaz nagyjából 120 ezer forintot költött el röntgen-felvételekre és az állatorvosra, de csak azt tudták megállapítani, hogy a kutya lábának semmi baja sincsen.

Kiderült, hogy egészen egyszerűen csak utánozta a gazdája sántikálását, hogy így fejezze ki együttérzését.

Sokak életében játszik nagyon fontos szerepet négylábú társuk, a fenti történeteket látva könnyedén megérthetjük, hogy ez miért lehet így.

 

A címlapfotó illusztráció.