×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

A lélek tápláléka: öt legendás versmondó, aki a szívünkig hatol

 

Január 22-én ünnepeljük a magyar kultúra napját, arra emlékezve, hogy Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon fejezte be a Himnusz megírását. Összeállításunkban bemutatunk öt meghatározó művészt, akik sajnos már nincsenek köztünk, de művészetük – nemcsak a versek által – legendássá vált. Ez azonban a hirado.hu szerkesztőségének szubjektív listája, Önnek van kedvenc versmondója? Küldjön videót kommentben a Facebook-oldalunkra, árasszuk el a közösségi médiát versekkel!

A vers valódi lelki táplálék, ami miatt felszínre törnek az érzelmek: torkunkba gombóc szorul, ahogy a legnagyobb színészek hangja a szívünkig hatol. Számtalan művészt tisztelünk és szeretjük az előadását, de mostani listánkban a viták elkerülése végett csak olyan előadók közül választottunk, akik már nincsenek közöttünk.

1.

Bessenyei Ferenc (1919–2004) kétszeres Kossuth-díjas színművész

„Szeretet nélkül nem lehet élni. A fene tudja, miért divat mostanában spórolni az érzelmekkel. Ebbe fog belerokkanni az ország! Mit az ország, az emberiség. (…) A színpadról azt kell hirdetni, hogy az élet pokolian nehéz, mégis érdemes újra meg újra nekivágni” – jelentette ki Bessenyei Ferenc, akinek szavai még ma is aktuálisak. Zenthe Ferenc egyszer azt mondta róla, hogy ahol megjelent, azonnal ő lett a központ, és ő irányított mindent. Hihetetlen erő volt benne, a szó minden értelmében, ha bárkit megölelt, akkor annak ropogtak a csontjai a szeretettől. Ezt a hevességet is érezhetjük a hangjában, amikor verset mond.

Szerepeivel kapcsolatban azt mondta, hogy Kossuth Lajos megformálását érezte magához a legközelebb, vele azonosult leginkább, mert úgy vélte, hogy ő gondolkozott helyettünk és értünk. Szerencsésnek tartotta magát, hogy egy olyan korszakban élt, ahol muszáj volt teremteni.

„Nincs titkom. Tárt karokkal éltem” – mondta egyszer, majd több riportert is figyelmeztetett arra, hogy „a temetésemre gyertek ki, ha nem esik az eső…”

Lehetett volna bármilyen idő, akkor is több százan rótták volna le a kegyeletüket, ahogy az történt is 2005. január elején.

Törőcsik Mari, a nemzet színésze a koporsó előtt úgy fogalmazott, „magával megint elment az én életem egy része is”.

Bessenyei Ferenc előadásában:

Ady Endre: Köszönöm, köszönöm, köszönöm

Napsugarak zugása, amit hallok,
Számban nevednek jó ize van,
Szent mennydörgést néz a két szemem,
Istenem, istenem, istenem,
Zavart lelkem tegnap mindent bevallott:
Te voltál mindig mindenben minden
Boldog szimatolásaimban,
Gyöngéd simogatásaimben
S éles, szomoru nézéseimben.
Ma köszönöm, hogy te voltál ott,
Hol éreztem az életemet
S hol dőltek, épültek az oltárok.
Köszönöm az én értem vetett ágyat,
Köszönöm neked az első sirást,
Köszönöm tört szivü édes anyámat,
Fiatalságomat és büneimet,
Köszönöm a kétséget, a hitet,
A csókot és a betegséget.
Köszönöm, hogy nem tartozok senkinek
Másnak, csupán néked, mindenért néked.
Napsugarak zugása, amit hallok,
Számban nevednek jó ize van,
Szent mennydörgést néz a két szemem,
Istenem, istenem, istenem,
Könnyebb a lelkem, hogy most látván vallott,
Hogy te voltál élet, bú, csók, öröm
S hogy te leszel a halál, köszönöm.

2.

Latinovits Zoltán (1931–1976) posztumusz Kossuth-díjas színész

Igazságából nem engedett soha, azt vallotta, hogy Petőfinek vagy Adynak a szerepet megfogalmazni egy versben jóval nehezebb mint egy író által elképzelt figurát eljátszani.

 

„Verset mondani jól, nemzetépítő feladat” – mondta, hitt abban, hogy a közönséggel való kontaktus csak úgy jön létre, ha színész mond verset. „Az előadóművész minden esetben színész kell hogy legyen, különben valamely iskolás felmondássá fajul egy-egy vers” – vélekedett.

Családjából több neves művész is származott. Miután édesapja elhagyta őket, édesanyja, Gundel Katalin (a legendás vendéglátós család tagja) később Frenreisz István belgyógyászhoz ment férjhez, ebből a házasságból született Bujtor István színész és Frenreisz Károly zenész. Latinovits Zoltánra a gimnáziumi színkörben figyelt fel rá Bajor Gizi, aki a legenda szerint elindította a pályán: magának feltétlenül színésznek kell lennie.

Utolsó rádiófelvételén, 1976. június 3-án a Rákóczi induló című dokumentumjátékban Ady Két kuruc beszélget című versét mondta el.

A mai napig vitatott, hogy pontosan mi történt 1976. június 4-én. Valóban öngyilkossági szándékkal lépett-e a vonat elé a balatonszemesi vasúti átjáróban vagy baleset történt.

Latinovits Zoltán előadásában

Petőfi Sándor: Szülőföldemen

Itt születtem én ezen a tájon,
Az alföldi szép nagy rónaságon,
Ez a város születésem helye,
Mintha dajkám dalával vón tele,
Most is hallom e dalt, elhangzott bár:
"Cserebogár, sárga cserebogár!"

Ugy mentem el innen, mint kis gyermek,
És mint meglett ember, úgy jöttem meg.
Hej azóta húsz esztendő telt el
Megrakodva búval és örömmel...
Húsz esztendő... az idő hogy lejár!
"Cserebogár, sárga cserebogár!"

Hol vagytok, ti régi játszótársak?
Közületek csak egyet is lássak!
Foglaljatok helyet itt mellettem,
Hadd felejtsem el, hogy férfi lettem,
Hogy vállamon huszonöt év van már...
"Cserebogár, sárga cserebogár!"

Mint nyugtalan madár az ágakon,
Helyrül-helyre röpköd gondolatom.
Szedegeti a sok szép emléket,
Mint a méh a virágról a mézet;
Minden régi kedves helyet bejár...
"Cserebogár, sárga cserebogár!"

Gyermek vagyok, gyermek lettem újra,
Lovagolok fűzfasípot fújva,
Lovagolok szilaj nádparipán,
Vályuhoz mék, lovam inni kiván,
Megitattam, gyi lovam, gyi Betyár…
"Cserebogár, sárga cserebogár!"

Megkondúl az esteli harangszó,
Kifáradt már a lovas és a ló,
Hazamegyek, ölébe vesz dajkám,
Az altató nóta hangzik ajkán,
Hallgatom s félálomban vagyok már...
"Cserebogár, sárga cserebogár!"... - -

3.

Sinkovits Imre (1928–2001) Kossuth-díjas művész

Ha versekről vagy színházról van szó, akkor Sinkovits Imre egyszerűen megkerülhetetlen. Nevét a történelemkönyvekben is megtalálhatjuk, hisz 1956. október 23-án a Petőfi-szobornál tízezres tömeg előtt szavalta el a Nemzeti dalt, ezzel 1956 egyik jelképévé vált. Félszáznál is több filmben játszott, a közönség imádta A tizedes meg a többiek című filmben, ahogy az Egri csillagokban is. A gyerekek is ismerték a hangját, ő volt a Hupikék törpikék rajzfilmben Törpapa magyar hangja, de Az oroszlánkirályban Mufasaként is őt hallhattuk.

Mindig kiállít a magyar kultúráért és a határon túli magyarokért is. A színház volt az élete, halála előtt néhány órával még színpadon volt. Életének 73. évében, 2001. január 18-án hunyt el.

És hogy milyen ember volt? Egy interjúban egyszer elmesélte, hogy rajongásig szerette kistestvérét, akit csak Öcsinek becéztek. A kicsinek agydaganata volt, és sajnos nem élte túl a műtétet. A szülők pedig azt mondták, hogy Öcsikéből angyal lett. Sinkovits pedig az első nélküle töltött karácsonykor tisztán érezte a jelenlétét.
„Még mai napig hiszem, hogy ő angyal lett” – mondta később.

Azt őt jellemző hit, szeretet, fájdalom, tartás, ebből a versből is pontosan átjön:

Sinkovits Imre előadásában

Mécs László: Vadócba rózsát oltok

Május. Rózsálló reggel. Remény, ígéret, harmat.
A szélbe fütyörészem a hajnalos vigalmat.
Kószálni jött ma kedvem: apostolok lovára
kapok s vaktában érek egy messzi kis tanyára.

A kakas még az ólban pitymallatot rikongat,
az égbe fúrt pacsirta fittyet hány éji gondnak,
dalától messze rebben bimbóról bánat, szender.
A ház előtti kertben a kis padkán egy ember.

Apokaliptikus, vad formája és nézése:
a félszemére vak és helyén gödör van vésve,
haja nyíratlan, fél-ősz, bozontos, mint szakálla,
bakancsa és kabátja dróttal van összezárva.

A reggelt ráköszöntöm, mert testvér-mód kíváncsi
vagyok sorsára s kérdem: Mi jót csinálgat, bácsi?
Zord, bömbölő beszéde minden zugot betölt:
„Vadócba rózsát oltok, hogy szebb legyen a föld!”

Nagy kert. S amerre nézek, száz rózsa rózsa hátán,
ráfutva fára, falra, ribizkén ül, salátán,
vad összevisszaságban, befonva minden ösvény,
s bimbó bomol belőlük özönnel, egy se fösvény.

Közöttük ül, szemezget e félszent, félig őrült
s beszélni kezd, lemetszve egy vadhajtást a tőrül:
„…Az Élet mosolyogva száguldott hajnal-hintón,
harmatja, csókja égett minden új ember-bimbón:

s diplomaták, bitangok öt évig kaszabolták
ágyékok szép vetését... a földet letarolták...
fiam, szemem kilőtték... s mit elrontottak ők:
vadócba rózsát oltok, hogy szebb legyen a föld!

Most konferenciáznak a nagy szélhámosok,
hogy csírában megöljék, mi újra él, mozog...
S míg lakomákon dőzsöl, ki milliókat ölt:
vadócba rózsát oltok, hogy szebb legyen a föld!”

Testvéri szánalomból a szívem rádorombol:
Bátyám, én lelket oltok az evangéliomból,
midőn kobzom jóságos zenéjű verset költ:
vadócba rózsát oltok, hogy szebb legyen a föld!

Sinkovits Imre Fotó: Nemzeti Fotótár

4.

Darvas Iván (1925–2007) kétszeres Kossuth-díjas színművész

Darvas Iván személyében új típusú, rendkívüli tehetségű fiatal színész került a színpadra, elegáns, arisztokratikus külseje, könnyed mozgása, kissé gunyoros beszédmodora revelációként hatott. Fantasztikus kisugárzása volt, könnyed bohózatokban és súlyos, veretes tragédiákban egyaránt lenyűgözte közönségét.

Többször elmondta: a filmet csak nézőként szereti, ennek ellenére olyan nagy sikerű alkotásokban játszott, mint a Liliomfi, a Szerelem, a Hideg napok, a Dollárpapa, a Tizedes meg a többiek, a Bakaruhában vagy az Egy szerelem három éjszakája.

Darvas Iván előadásában

Áprily Lajos: Tavasz a házsongárdi temetőben

A tavasz jött a parttalan időben
s megállt a házsongárdi temetőben.

Én tört kövön és porladó kereszten
Aletta van der Maet nevét kerestem.

Tudtam, hogy itt ringatja rég az álom,
s tudtam, elmúlt nevét már nem találom.

De a vasárnap délutáni csendben
nagyon dalolt a név zenéje bennem.

S amíg dalolt, a századokba néztem
s a holt professzor szellemét idéztem,

akinek egyszer meleg lett a vére
Aletta van der Maet meleg nevére.

Ha jött a harcok lázadó sötétje,
fénnyel dalolt a név, hogy féltve védje.

S a dallamot karral kisérve halkan,
napsugaras nyugat dalolt a dalban,

hol a sötétség tenger-árja ellen
ragyogó gátat épített a szellem.

Aletta van der Maet nevét susogta,
mikor a béke bús szemét lefogta.

S mikor a hálátlan világ temette,
Aletta búja jajgatott felette,

míg dörgő fenséggel búgott le rája
a kálvinista templom orgonája.

Aztán a dal visszhangját vesztve, félve
belenémult a hervadásba, télbe.

Gyámoltalan nő – szól a régi fáma –
urát keresve, sírba ment utána…

A fényben, fenn a házsongárdi csendben
tovább dalolt a név zenéje bennem.

S nagyon szeretném, hogyha volna könnyem,
egyetlen könny, hogy azt a dallamot
Aletta van der Maet-nak megköszönjem.

5.

Szakácsi Sándor (1952–2007) Jászai Mari-díjas színész

Kortársai állították, hogy Szakácsi Sándor későn érő típus, mert bár a főiskolán ügyeletes zseninek számított, kiugrása mégis éveket váratott magára. Szerepek mentek el mellette, míg végre a sikeres beugrások meghozták a munkával és tehetséggel kiérdemelt népszerűséget. Az Evita, a Sztárcsinálók és a Kőműves Kelemen kirobbanó sikert hozott számára. Egy időben több színház vendégművészeként folyamatosan láthatta a közönség a legkülönfélébb szerepekben. Jellegzetes orgánuma miatt a szinkronstúdiók is szívesen foglalkoztatták a művészt, aki világsztároknak (Terence Hill, Mel Gibson, Tom Hanks, Richard Chamberlain) kölcsönözte bársonyosan kellemes hangját.

Szakácsi Sándor előadásában

Weöres Sándor: Az ál-magány

 

Önnek van kedvenc versmondója?

Küldjön videót kommentben a Facebook-oldalunkra, árasszuk el a közösségi médiát versekkel!

 

Tudta?