Megvan, kik alkotják A Dal 2021 zsűrijét

 

A Dal 2021 mezőnyének kihirdetéséhez hasonlóan, online sajtótájékoztató során jelentette be a műsor zsűrijének tagjait a közmédia január 15-én. A 10. alkalommal induló dalválasztó show-ban idén is négy szakmai kiválóság véleményezi a dalokat, köztük olyan is, aki első ízben kapott helyet az ítészek között.

A bejelentés során először Vincze Lilla neve hangzott el. A Napóleon Boulevard EMeRTon-díjas énekesnője a sajtótájékoztatón reflektált a 2020-ban a zeneipart sem kímélő nehézségekre, szerinte „A Dal töretlen népszerűségét bizonyítja, hogy aktivizálta az előadókat a járványhelyzet szülte körülmények közt is, fogódzót jelent a zenészek számára, ami miatt érdemes alkotni”. Az énekesnő kitért arra is, hogy a több mint 400 pályázat közül komoly kihívás volt kiválasztani a top 40-et.

Vincze Lilla A Dal zsűrijének tagja immár harmadik éve (Fotó: MTVA/Zih Zsolt)

Vincze Lillához az előző szériákból ismert tag, Nagy Feró csatlakozott, aki szintén harmadik alkalommal foglal helyet a zsűriben. A Beatrice frontembere köztudottan szókimondó az értékelések alkalmával, de ígérete szerint ebben az évadban visszafogottabb lesz, úgy véli, a tehetséget, a befektetett energiát és munkát meg kell becsülni. Felhívta a figyelmet, hogy A Dal másfajta verseny, és buzdította zenészeket, hogy jelentkezzenek, versenyezzenek a dalaikkal.

Vincze Lilla és Nagy Feró nem először véleményezi a dalokat a műsorban (Fotó: MTVA/Zih Zsolt)

Visszatérő zsűritagként köszöntötték Mező Misit, a Magna Cum Laude frontemberét, aki korábban két évadon keresztül méltatta hétről hétre a versenyzők dalait. A zsűritag arról, hogy mitől egyedi A Dal, úgy fogalmazott: „A Dal nem tehetségkutató, nem kell kutatni a tehetségeket, maguktól jelentkeznek. Ez dalválasztó műsor.”  A Dal különlegessége a zenei stílusok sokszínűségben áll, a különböző műfajú produkciók versenyeznek egymással, emellett nem csak ismert előadók, zenekarok lépnek fel, teret és lehetőséget biztosít a feltörekvő tehetségeknek. A műsor értéket képez és értéket őriz.

Mező Misi visszatért A Dal zsűrijébe (Fotó: MTVA/Zih Zsolt)

Negyedik zsűritagként Ferenczi György csatlakozott. Az Artisjus- és kétszeres eMeRTon-díjas zenész, aki a Rackajam frontembere, a dalok akusztikus előadásának jelentőségéről beszélt, amely véleménye szerint jobban hagyja érvényesülni az énekest, a produkciónak ebben a verziójában sokkal inkább kiderül, miről is szól a dal.

Összeállt A Dal 2021 zsűrije (Fotó: MTVA/Zih Zsolt)

A zsűri összetétele is garancia arra, hogy egy felejthetetlen élő show-nak lehessünk szem- és fültanúi, amelyben együtt keressük az ország legjobb 2021-es magyar slágerét. A Dal 2021 élő adásait január 30-tól szombat esténként 19.35-től hét héten keresztül kísérhetik figyelemmel a nézők a Duna Televízión. A közmédia csatornája a magyar könnyűzene tehetségeit, az általuk létrehozott értékteremtő magyar nyelvű produkciókat hivatott segíteni a műsorral.

A jubileumi évadban újdonság, hogy 40 produkciót láthatnak a nézők, amelyek részt vesznek az online Akusztik Dalversenyben is. A négy előválogatót két elődöntő követi. A fináléba 8 versenyző jut, mindkét elődöntőből 4-4 produkció. A március 13-i döntőben a zsűri által legjobbnak ítélt, legtöbb pontot kapott 4 produkcióra szavazhatnak a nézők, az ő szavazataik alapján kerül kihirdetésre a végső győztes. A jubileumi műsor újdonsága, hogy a 8 döntősből a zsűri által kiválasztott legjobb négy dal előadója részesül zenei produkciójának fejlesztésére fordítható pénzjutalomban, nem csak a végső győztes.

A Dal 2021 nyertese amellett, hogy lemezfelvétel és videoklip készítésére kap lehetőséget, átveheti a Petőfi Zenei Díj „év dala” elismerését. A műsorban az előző évhez hasonlóan több különdíjat is átadnak. A 10. évadban is gazdára talál A Dal 2021 Legjobb Dalszöveg Írója és A Dal 2021 Felfedezettje díj, egyben a Petőfi Zenei Díj Az Év Szövegírója és Petőfi Zenei Díj Az Év Felfedezettje díj.

A Dal 2021 mezőnye (előadó – dalcím):

anevemandras (Kállay Saunders) – Hazaérek majd

Andelic Jonathan – Áldom

Balogh Eszter – Maradnék

BariLaci – Féltelek

Beneath My Skin – Ébredj!

Chain Bridge Pop – Messze valahol

Csondor Kata – Bosszúállók

Detti – Nem muszáj

Down For Whatever – Zuhanás

Galda Levente – Eredő

GERENDĀS ft. Dárdai Blanka – Senkié

Hajdu Erik – Szürke madár

Hegedűs Bori és Tempfli Erik – Altató

Katona Petra – Viszlát Múlt

Kaukázus – Egyetlen szó

Kozma Orsi – Változik a világ

LivingRoom – Megtörtént

LongStoryShort! – Talán holnap

Luscinia – Labirintus

Mudfield – Nincs szerencsém

Nági és Betti – Gyere velem

Nagy Adri – Hol voltál?

Nagy Szilárd feat. Ragány Misa – Drága hazám

Name Project – Altass el!

No Sugar – Falak

Noémo – Hableány

Pejtsik Panna – Fehér elefánt

Phoenix RT feat Diószegi Kiki – Jelzőfény

Pink & The Panthers – Sodor a szél

Radics Gigi – Egy vagy velem

Siklósi Balázs – Csak egy IGEN

Sőti Barbi – Érezz idebenn

Süle Zsolt – Befúj

Swing à la Django – Maradok

Szabó Leslie – Legyen másnak is jó

Szekér Gergő – Hazatérsz

Szőke Nikoletta – Új esély

Tortuga – Törnek az ablakok

Veréb Tomi – Miénk volt a Világ

YOULÏ – A legjobb

Érdemes követni A Dal 2021 honlapját (Adal.hu), valamint a Facebook– és Instagram-oldalát is, ahol már az adások előtt megismerkedhetünk az indulókkal. Az oldalakon extra tartalmak, videók és cikkek is elérhetők a műsorról.

A Dal 2021 – január 30-tól a Duna Televízió műsorán 19.35-kor.