×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

A magyar Chaplin, aki a gyanakvó kommunistákat is levette a lábukról

 

Ragyogó tánctudása miatt Fred Astaire-hez, színészi képességei alapján Chaplinhez és Buster Keatonhoz hasonlították. A legnagyobb magyar komikusok egyike méltó folytatója volt a dédapa által még a napóleoni idők végén megkezdett családi hagyományoknak. Nevéhez feledhetetlen filmbeli és színpadi alakítások sora fűződik, és miközben a közönség mindvégig imádta féktelen jókedve, humora, félszeg mozgása és akrobatikus „ügyetlensége” miatt, irigyei – köztük a kommunisták – megpróbálták kisebbíteni érdemeit. A ma 51 éve elhunyt Latabár Kálmánra emlékezünk.

Latabár Kálmán Kecskeméten született 1902. november 24-én, a legrégibb és talán a leghíresebb magyar színészdinasztiában: nagyapja, és apja, id. Latabár Árpád, valamint édesanyja, Deutsch Ilona mindnyájan neves színészek voltak, dédapja, ahogy ő fogalmazott: „a magyar színészet úttörője” volt. Latabár Endre Dérynével és a kor ünnepelt színészeivel együtt lépett fel Kassán a Bánk bán nevezetes, 1833-as ősbemutatóján. Karrierjének a napóleoni időkig visszanyúló kezdetén még ekhós szekéren járta az országot, miként a XX. század elején a Latabár-házaspár is, amikor fiaik, Kálmán és öccse, Árpád megszülettek. A családfő Kövessy Albert vándorteátrumából a fővárosi Király Színházhoz szerződött 1910-ben, az operett próbák bűvöletében a gesztusok, poénok és tánclépések precíz kimunkálását elleső fiúk pedig 1916-tól három éven át már a Magyar Királyi Operaházban statisztáltak.

Az ifjú Kálmán 1920-ban apja tanácsára az ország legrégebben működő színésziskolájába jelentkezett a Színművészeti Akadémia helyett, mivel az operett nagyjai rendre Rákosi Szidi iskolájából kerültek ki. Végzett színészként először Egerben állt színpadra Farkas Imre A kis kadet című operettjében, majd az egri társulat által megszerzett és belakott budapesti Várszínházban játszott. 1924-ben szerződtette táncos-komikusként a Fővárosi Operettszínház, ahol Farkas Imre Nótás kapitány című operettjében játszhatta el Ragyás őrmester szerepét. Az előadás után az alábbi levelet kapta kézhez:

„Kedves Mester! Bődületes sikere alkalmából fogadja úgy az én, mint Budapest székesfőváros legteljesebb elragadtatásának kifejezését. Ebből az alkalomból, mint Önnek mindig is gondoskodó, jó atyja, bátor vagyok eme csekélységet azzal a határozott kéréssel átnyújtani, hogy nagyrabecsült tehetséged a mai napon az általam kiutalt összeget barátai társaságában egy külvárosi korcsmában elköltse. Kiváló tisztelettel úgy a magam, mint a közönség nevében mély hódolattal maradtam híve: id. Latabár Árpád. Utóirat: Kedves Kolléga! Ha netalán részegen menne haza, és ez tudomásomra jut, akkor ünnepeltségedet felpofozom.”

Az operettekben, kabarékban szereplő Latabár fivérek „szenzációs képességeinek” híre Nyugat-Európába is eljutott, le is szerződtette őket a Moulin Rouge, amelynek 1927-es őszi nyitó revüjében a két Latabár Zoro és Huru-paródiákat adott elő átütő sikerrel. Hetek alatt Európa-szerte hírük kelt, számos nagyvárosban léptek fel zenés artistaszámokkal, sőt, turnéjukon Dél-Afrikába is eljutottak. A két Latyi híre Max Reinhardthoz, a modern színház egyik legfontosabb alkotójához is eljutott, aki Európa fiatal színésznemzedéke legjobbjainak nevezte és az 1920-as évek végén leszerződtette őket Offenbach Szép Helénájához: a két Ajaxot játszották fergeteges sikerrel, Bécstől Berlinig.

Latabár Kálmánt már ekkor Buster Keatonhoz és Chaplinhez hasonlították.

Hazatérésük után, 1931-ben, Honthy Hannával játszottak a Lámpalázban, az előadás Ausztriáig elhallatszó sikere után végleg eldöntötték: magyar színészek akarnak lenni. A testvérek – akiket ekkoriban már Kis Latyi és Hosszú Latyi névvel illetett a közönség – továbbra is rendszerint együtt léptek színpadra operettekben, népszerűségük pedig napról napra nőtt. A Latabár név fogalommá vált.

Latabár Kálmán és Árpád a Francia pezsgő bemutatóján a Fővárosi Operettszínház színpadán 1945 decemberében (Fotó: MTI)

 

Latabár Kálmán egyéni humorú, kiváló tánctudású komikus volt, akinek rögtönző és karikírozó készsége féktelen komédiázó kedvvel párosult. Népszerűségét csak fokozta méltatlankodó hanghordozása, félszeg mozgása, akrobatikus „ügyetlensége”.

Briliáns tánctudása miatt a „magyar Fred Astaire”-ként emlegették.

Máig emlékezeteset alakított Mujkóként (Huszka: Gül Baba), mint Meneláosz (Offenbach: Szép Heléna), Bóni (Kálmán Imre: A csárdáskirálynő), Frosch (Strauss: A denevér) és Nyegus (Lehár: A víg özvegy). Bilicsi Tivadar, aki Feleki Kamill és Rátonyi Róbert mellett a legközelebb állt hozzá kollégái közül, a Film Színház Muzsika 1978. júniusi számában így emlékezett vissza a Latabár-testvérekre:

Árpád higgadtabb volt, ő is komolyan vette a mesterségét, de más oldalról közelített hozzá. Ő inkább alakító színész volt. Kálmán: a nagy egyéniség. Árpád hozzátörte magát a szerepeihez. Kálmán magára húzta a rendszerint testére szabott szerepeit (…) Kettejük közül Kálmán volt a nagy klaun, a nagy komédiás, a nagy bohóc. Meggyőződésem, ha nem lettek volna nyelvi nehézségei külföldön, világhírű lehetett volna.

Latabár Kálmán 1937-ben kezdett filmezni, amiben szintén kamatoztatta egyedülálló tehetségét. Míg a harmincas években a humorért felelős mellékszereplő sokszor mulatságos névvel (Vukovác a Fizessen, nagysád!, Lacika Ödön az Édes ellenfél, Itató Kázmér a Leányvásár című filmekben), 1942-től már neki írnak filmeket, bravúros kettős szerepeivel (Egy bolond százat csinál, Egy szoknya, egy nadrág) nagy sikereket aratott. A háború után is kapott filmszerepeket (Könnyű múzsa, Dalolva szép az élet, Állami áruház). Leghíresebb alakításai a Mágnás Miska komikus grófja, Pixi, illetve a Fel a fejjel! Peti bohóca voltak.

A negyvenes években már nagyobb betűvel írták a plakátra a nevét, mint a darabcímet, az írót vagy a zeneszerzőt. Csokoládét hirdettek vele, Latyi Matyinak neveztek el az ügetőn egy lovat, Latyi Matyi lett egy mesekönyv hőse, de társasjátékot is piacra dobtak a nevével.

Bár Latabár hívő ember volt, félelmei miatt közvetlenül a háború után belépett a kommunista pártba, Rákosiék hatalomátvétele után azonban sok más színésztársával együtt burzsoának, reakciósnak bélyegezték. Egy 1950-ben, a Madách Színházban tartott „szakmai” összejövetelen, „Latabár Kálmán irritáló jelenléte a magyar színházi életben” munkacímmel pellengére állították. Gáspár Margit, az Operettszínház igazgatója, miután küszöbön állt az elmarasztalása „ellenséges színészi tendenciák előadásba csempészése” okán, levélben kérte Rákosi Mátyást, hogy ő tegyen igazságot a Latabár-ügyben. Révai József, a kommunisták népművelési minisztere egy héttel később megjelent a Gerolsteini nagyhercegnő előadásán, Latabár pedig 1950. március 15-én megkapta a Kossuth-díjat, és még abban az évben az Érdemes Művész címet is.

A táncoskomikus szerepeltetésének ügye a legmagasabb szinten nyert elintézést: elismert színésznagyság lett. Védett nagyvadnak számított. Időről időre mégis vadászni próbáltak rá

– fogalmazott Molnár Gál Péter A Latabárok című könyvében.

Otthona, magánélete intakt volt: Latabár-vicc minden héten termett, „intimpistáknak” való adalék soha. Méltó folytatója volt a dédapa által elkezdett családi hagyományoknak, az egyetemes színjátszás kiemelkedő alakja lett. Szerette az embereket, és azt, ha a komédiázásán felszabadultan nevetnek. Képes volt a legközvetlenebb kapcsolatot megteremteni a nézők millióival. Népszerűsége vasszorgalmának, kivételes művészi fegyelmének, valamint annak köszönhető, hogy egész életében megőrizte emberségét, a humánumba vetett hitét. A siker soha nem szédítette meg.

Latabár Kálmán 1950. március 15-én megkapta a Kossuth-díjat, és még abban az évben az Érdemes Művész címet is (Fotó: MTI)

 

 

 

Latabár Kálmán cukorbetegségben szenvedett, az évek során egyre súlyosabb állapota 1970 elején fordult válságosra. Kórházban töltötte életének utolsó heteit, majd 1970. január 11-én este a tévében bejelentették: "a pálya lezárult".

A szakma, a sajtó, a közönség méltón elsiratta Latabárt, a nagy színészt, aki az őskomédiás anyagából - a mimuséból, a clownéból, a humoristáéból, az akrobatáéból volt - összegyúrva. Elsiratta a humoristát, a csúfolódót, a színpadi karikaturistát, akinek tréfái mélyén az élet titkos értelmű vidám és bús valósága rejtezett

– írta halála után, 1970. márciusában a Film Színház Muzsika. Latabár Kálmán korábbi éveinek nagy boldogsága volt, hogy apjával és öccsével játszhatott együtt, a halála előtti évtizedben az jelentette a legnagyobb örömöt számára, ha fiával léphetett a „forró deszkákra”. A 2000-ben elhunyt ifj. Latabár Kálmán a legrégibb magyar színészdinasztia ötödik generációját képviselte.