×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

A legfőbb gondolatainkat tükrözi az Év szava

 

A közmédia egyik kezdeményezése szökkent most szárba: hagyományteremtő céllal első alkalommal választotta meg a közmédia az Év szavát, amely az „egymás” lett – hangzott el a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Bordi András, a közmédia főbemondója, a Montágh Testület beszédtanára elmondta: Az MTVA hagyományteremtő céllal elhatározta, hogy megválasztja az Év szavát. Erre a feladatra a Montágh Testületet kérte fel, amely a médiában egy olyan tanácsadó, véleményező, javaslattevő, ellenőrző testület, ami a kulturális értékőrzést és értékteremtést támogatja, valamint az anyanyelv és viselkedéskultúra ápolásáért is felelős.

A testület szakmai szavazáson döntött úgy, hogy az „egymás” szavunk lesz a 2020-as év szava. Számos lehetőség közül választottak:

  • együtt
  • egymás
  • bezártság
  • feltámadás
  • felelősség
  • küzdelem
  • türelem
  • összefogás
  • összetartozás

A nyelv a gondolatot fejezi ki, és ezek voltak a legfőbb gondolataink 2020-ban, hiszen egy olyan dologgal találkoztunk, amivel az emberiség legalább száz éve nem

– fogalmazott Bordi.

Blankó Miklós, a Magyar Nyelvi Szolgáltató Iroda irodavezetője, a Magyaróra szerkesztője úgy fogalmazott:

Jó dolog az, ha pozitív töltés kapcsolódik az Év szavához.

Általában nemzetközi szinten kettőt választanak: az egyik egy olyan szokott lenni, ami az adott évben jelent meg vagy kapott új jelentést, míg a másik pedig olyan, mint a közmédiának az Év szava, hogy a már meglévő szókészletből választ, amely meghatározza a gondolkodásunkat.

A címlapfotó illusztráció.


A teljes adás itt hallgatható vissza.