A Rubik-kocka Károly herceget is lenyűgözte, mikor először kézbe vette

 

Negyvenháromtrillió lehetséges variációja van, mégis van, aki húsz lépésből, vagy pár másodperc alatt képes kirakni. 350 millió darabot adtak el belőle, mégis két évet kellett várnia, hogy megkapja a szabadalmi engedélyt. A Rubik-kocka azóta meghódította a világot, most pedig eláruljuk a titkát.

1977. december 31-én kapta meg a szabadalmi engedélyt a Rubik-kocka, ezután indulhatott világhódító útjára Rubik Ernő találmánya.

Fából készült a prototípus

A fiatal feltaláló 1967-ben lett építészmérnök, majd az Iparművészeti Főiskolán szobrászatot és belső építészetet tanult, ezután tanársegédként, adjunktusként, végül docensként tanított az intézményben. Ezekben az években alkotta meg a későbbi Rubik-kockát, melynek prototípusa még fából készült.

Rubik Ernő és találmánya 1981-ben (Fotó: MTI/Tóth Gyula).

Jellemző a szocialista korszakra, hogy Rubik találmányát már 1975-ben szabadalmaztatni akarta, de a hivatal csak két évvel később adta meg erre az engedélyt. (Magát a kockát még korábban, 1974-ben találta fel, így általában ehhez kötik a játék „születésnapját”).

Világhódító útra indul a Bűvös Kocka

Kezdetben Bűvös Kockának, majd miután nemzetközi forgalomba került Magic Cube-nak hívták, csak a ’80-as években kezdték el a feltalálója után Rubik-kockának hívni. A kocka sikere elképesztő volt, csak a kezdetekben Magyarországon egymillió, a világon harmincmillió darabot adtak el belőle.

Hollywoodban például Gábor Zsazsa mutatta be a kockát, Nagy Britanniában pedig a The Barron Knights együttes dalt is írt Mr. Rubik címmel, még a lemezborítójukon is a játék szerepelt.

Károly herceg Budapesten vette először a kezébe

Ennek ellenére mikor évekkel később Károly herceg Budapesten járt, először fogta a kezébe a játékot. A Magyar Nemzet 1990. május 11-i száma arról írt, hogy Károly herceg a magyar fővárosban a Rubik Stúdiót is meglátogatta.

Rubik Ernő egy márványtalapzaton álló méteres Rubik-kocka, a cég szimbóluma mellett fogadta a trónörököst, akinek — mint mondta — életében nem volt még kezében ilyesmi… Most több Rubik-ajándékot kapott a gyerekeknek: kockát, kígyót, karikavarázst, órát egyaránt” – írta a napilap.

Rubik Ernő és Károly Herceg a Rubik Stúdióban 1990. május 10-én (Fotó: MTI)

Akkor is szórakoztató, ha nem tudjuk kirakni

A kockából a kezdetek óta 350 millió darabot adtak el – ha egymás mellé tennénk őket a kockasor elérne az Északi sarktól a Déli sarkig. Ezzel a Rubik-kocka minden idők legnagyobb számban eladott játéka. Pedig kezdetben a forgalmazók nem hittek benne, hiszen úgy gondolták, ha ilyen nehéz kirakni, biztosan kevesen fogják megvenni. Tévedtek.

„Azzal nem számoltak, hogy az emberek számára úgy is szórakoztató lehet egy játék, ha nem találják meg a megoldást” – emlékezett egy későbbi interjúban Rubik Ernő.

A Rubik Ernő által tervezett bűvös kocka a magyar formatervezés 130 évét bemutató Made in Hungary 1880-2010 című kiállításon 2011-ben (MTI Fotó: Manek Attila).

A matematikusoknak is fejtőrést okozott a kocka, évtizedekig késztette őket különböző számításokra. Végül megállapították, hogy összesen 43 252 003 274 489 856 000-féle (leírva: negyvenháromtrillió-kétszázötvenkétbilliárd-hárombillió-kétszázhetvennégymiliárd-négyszáznyolcvankilencmillió-nyolcszázötvenhatezer) eltérő állás hozható létre a Rubik-kockán. Ennek ellenére akár már húsz lépéssel kirakható.

Pár másodperc alatt rakják ki a profik

A játék elképesztő sikerét mutatja, hogy már 1982-ben Rubik-kocka világbajnokságot rendeztek Budapesten, ahol a magyar Lábas Zoltán a bronzérmet szerezte meg.

Az Egyesült Államokból érkező Minh Thai nyerte meg a Budapesten megrendezett első bűvöskocka-világbajnokságot, a második a holland Guus Schultz, a harmadik a magyar Lábas Zoltán lett (Fotó: MTI/Pólya Zoltán).

A kocka kirakásának rekordját idén állította fel az ausztrál Feliks Zemdegs, akinek 3,33 másodperc kellett a mutatványhoz.

Szerencsére van magyar rekord is: Endrey Marcell 28,8 másodperc alatt rakta ki vakon a helyes sorrendet.

Mi a titka a kocka évtizedek óta tartó sikerének?

„Nem én vagyok itt a fontos, hanem a kocka. Sőt, még csak nem is a kocka, hanem a hatása: hogy miként tudott ennyi emberre és ilyen sokáig hatni, hogyan tudott évtizedeken át, miközben a világ óriásit fordult, ugyanúgy népszerű lenni az új generációk számára is" – mondta szeptemberben könyvének bemutatóján Rubik Ernő, aki 2007-ben lett Kossuth-díjas, 2014-ben pedig nemcsak Széchenyi István renddel tüntették ki, de a Nemzet Művésze is lett.

Rubik Ernő 2014-ben vehette át Áder János köztársasági elnöktől a Magyar Szent István Rendet (Fotó: MTI/Kovács Attila).

És, hogy mi a titka a különböző országokban többször is az év játékának megválasztott kockának? Feltalálója szerint csupán annyi, hogy a Rubik-kockát ne kirakni, hanem megoldani akarjuk:

„A kocka sem más, mint megoldásvariációk egy rejtvényre. Ilyenek pedig vannak, mindig lesznek, s remélhetőleg mindig lesznek olyanok is, akik ezeket meg is akarják oldani”

Címlapfotó: Az 1982-es budapesti Rubik-kocka világbajnokság tiszteletére felállított óriási kocka, a háttérben a Lánchíd (Fotó: MTI/Lajos György).