Szomszédok – Ritkán látott képekkel idézzük fel a legendás teleregényt

 

Tizenkét évig vetítették 331 fejezeten keresztül, a szereplői családtagjaink lettek, a cselekménybe pedig nemcsak fiktív történések, hanem valóságos események is bekerültek – ez a Szomszédok című teleregény, melynek utolsó részét éppen ma 21 éve, 1999. december 30-án vetítette a Magyar Televízió. Mi pedig most ritkán látott képekkel és a Szomszédok legelső jelenetével emlékezünk erre.

 

1987. május 7-én vetítette a Szomszédok első részét a Magyar Televízió.

Horváth Ádám rendező teleregénye aztán meghatározta a ’80-as, ’90-es éveket. Vágásiék, Takácsék és Mágenheimék a családtagjaink lettek, mikor kéthetente csütörtökönként levetítették az új részeket, vagyis fejezeteket.

Csűrös Karola (Etus), Kulka János (Ádám) és Ábel Anita (Julcsi) egy jelenet forgatásán hallgatják Horváth Ádám rendezőt (Fotó: Nemzeti Fotótár)

Az élet és a történelem is írta a forgatókönyvet

De nemcsak abban volt rendhagyó a Szomszédok, hogy a műfaja nem sorozat, vagy szappanopera, hanem teleregény volt és, hogy az epizódokat fejezeteknek nevezték (egészen pontosan a tizenkilencedik adástól nevezték így), hanem abban is, hogy a cselekménybe nemcsak fiktív elemek, hanem valóságos események is bekerültek. Így például az 56. fejezet éppen Nagy Imre miniszterelnök és társai újratemetése előtti este, 1989. június 15-én került adásba, amire Bőhm, Julcsi és Etus is többször utalást tesznek.

Ivancsics Ilona (Jutka) és Kulka János (Ádám) egyik közös jelenete (Fotó: Nemzeti Fotótár)

A rendszerváltozás fontosabb eseményei mellett rengeteg egyéb valóságos utalást is becsempésztek az alkotók. Például a Szomszédok karakterei rengeteg utalást tettek az általuk játszott színészre. Így például a történet szerint akkor ünnepelték Lenke néni, vagy Taki bácsi születésnapját, amikor a valóságban Komlós Juci, vagy Zenthe Ferenc is ünnepelte a valóságban. Taki bácsi egyszer meg is jegyzi, mikor valaki a 2X2 néha 5 című filmet nézi, hogy sosem látta. (A fiatalabbak kedvéért: a film volt Zenthe Ferenc egyik legnépszerűbb alakítása).

Bajcsay Mária (balra) játszotta Alma autóbalesetben elhunyt édesanyját. Ebben a jelenetben sorozatbeli lányával (Fehér Anna) és szüleivel Taki bácsival (Zenthe Ferenc) és Lenke nénivel (Komlós Juci) szerepelt (Fotó: Nemzeti Fotótár)

Az élet gyakran szomorú aktualitást is adott, hiszen, amikor a közös képviselőt alakító Bőhm urat alakító Máriáss József meghalt 1991-ben, akkor a történet szerint a karakter is eltávozott az élők sorából. Máriáss a 105. fejezetben szerepel utoljára. Mindez szép búcsú volt a színésztől, akinek emlékére ajánlották ezt a részt.

A Szomszédokkal együtt nőtt fel Frajt Edit lánya

Szintén alakította a cselekményt, ha valamelyik színésznő babát várt. Ivancsics Ilona esetében nem kellett nagyon átalakítani a forgatókönyvet, hiszen Jutka és Feri amúgy is szerettek volna egy babát, de Frajt Edit várandóssága miatt már igen – így aztán a színésznőhöz hasonlóan Juli is anyai örömök elé nézett. Olyannyira, hogy miután délelőtt felvették a szülésről szóló jelenetet aznap este igaziból is megszületett kislánya Nicsovics Franciska, aki aztán 11 évig szerepelt is a Szomszédokban, mint Julcsi testvére Flóra.

Frajt Edit (Juli) és Koltai János (Gábor Gábor) Horváth Ádámmal és Polgár Andrással, a sorozat írójával (Fotó: Nemzeti Fotótár)

A Szomszédok befejező epizódját, a 331. fejezetet,  1999. december 30-án vetítették, de az alkotás – főleg az internetnek és az ismétléseknek köszönhetően – azóta is velünk él.