Online műsorban adták át a közmédia legrangosabb díjait

 

A Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. által alapított díjakat rendhagyó módon, online ünnepi műsorban adta Papp Dániel, az MTVA vezérigazgatója és Dobos Menyhért, a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. vezérigazgatója. A díjátadót Szadai Károly, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának tagja nyitotta meg rövid köszöntő beszédével.


A Duna-díjat a Kormorán zenekar kapta, a tagokat Dr. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes méltatta a műsorban. Az együttes majd’ 45 éves fennállása alatt nagyban hozzájárult a magyar zenei kultúra sokszínűségéhez azáltal, hogy a népzenei elemeket ötvözik a nemzetközi rockzene stílusjegyeivel.


Emellett sokat tesznek a nemzeti összetartozásért, hiszen dalaik határon átívelők, generációkat kötnek össze, hidat képeznek múlt és jelen közt – ez a közmédiának is a küldetése. A díjat ennek a kivételes közösségteremtő tevékenységnek az elismerésére hozták létre 1992-ben. A kitüntetést először Csoóri Sándor író, költő, a Duna Televízió egyik alapítója vehette át. Őt követte Sára Sándor, a Duna Televízió első elnöke.

A kettőjük nevével fémjelzett díjat, a Sára-Csoóri Életműdíjat posztumusz ítélte oda a kuratórium Chrudinák Alajosnak, a Magyar Televízió (MTV) legendás közel-keleti tudósítójának, a Magyar Televízió külpolitikai műsorainak egykori vezetőjének, főszerkesztőjének.

Az adásban Dobos Menyhért, a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. vezérigazgatója emlékezett meg a televíziós szakemberről. Sára Sándor tavalyi halálát követően, munkássága előtt tisztelegve. az egykori Csoóri Sándor-díjat Sára-Csoóri Életműdíjként veheti át az arra érdemesnek ítélt ikonikus műsorvezető, aki példaképként állhat a szakma tagjai előtt.

A Karinthy-gyűrűt Scherer Péter Jászai Mari-díjas színésznek ítélték oda a pályatársak. A szórakoztató műsorokban nyújtott kiemelkedő előadói tevékenységért járó elismerést 1975 óta a humor legméltóbb képviselői kapják.

A sportújságírók díját, a Knézy Jenő-díjat – amely a közmédia életműdíjas főmunkatársának, legendás sportriporterének állít emléket – Vass István Zoltán MOB-médiadíjas sportriporter vehette át.

Az ismeretterjesztői Tőkéczki László-díjat Grétsy László, a nyelvművelés kiemelkedő alakja, az Álljunk meg egy szóra! egykori műsorvezetője kapta. A rendhagyó díjátadón Dr. Kucsera Tamás Gergely, a Magyar Művészeti Akadémia főtitkára méltatta a legendás televíziós személyiséget. A díjjal a Széchenyi-díjas történésznek, a Duna Televízió alapító kurátorának emléke előtt tisztelegnek.

Wacha Imre-díjban részesült Ulbrichné Vadász Ágnes, a Magyar Rádió volt bemondója, a Montágh Testület elnöke. A szép és helyes magyar nyelvhasználatért járó elismerés a több mint 50 évig a rádiós és televíziós munkatársakat oktató beszédtanárnak állít emléket.

A Dohnányi Ernő-díj kitüntetettje Vásáry Tamás, a Nemzet Művésze, Kossuth-díjas magyar zongoraművész, karmester, Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának örökös tiszteletbeli főzeneigazgatója. A díjat a korábbi Magyar Rádió egykori zenei igazgatójának, a Zeneakadémia hajdani főigazgatójának, a Kossuth-díjjal kitüntetett zeneszerzőnek, karmesternek, zongoraművésznek emlékére alapították.

Az Egyesy Géza-díjjal a magyar nemzeti hírügynökség alapítójának, az MTI kiemelkedő szerkesztőjének, és parlamenti tudósítójának állítottak emléket. A kitüntetettek Sárközy Júlia, az MTVA római tudósítója és M. Bíró Liza, az MTVA észak-magyarországi tudósítója.

Herczeg Ferenc-díjjal tüntették ki Győri Béla újságírót, a Krónika volt rovatvezetőjét, a Vasárnapi újság egykori főszerkesztőjét. Az elismeréssel a kiváló magyar író, újságíró, az Új Idők irodalmi hetilap főszerkesztője, a Petőfi Társaság elnöke előtt tiszteleg az alapító.

A közmédia legrangosabb díjazottjai:


D__CC20201109018