Végső búcsút vettek Balázs Fecótól

 

Végső búcsút vettek a november 26-án hatvankilenc éves korában elhunyt Balázs Ferenc Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas rockzenésztől, billentyűstől, énekestől, zeneszerzőtől pénteken az Óbudai temetőben. Semjén Zsolt teológus, miniszterelnök-helyettes búcsúbeszédében úgy fogalmazott: „Balázs Fecó a szó nagybetűs értelmében művész volt, aki emléket és nyomot hagyott a nemzet emlékezetében.”

Balázs Fecó nemcsak alkatilag volt sokkal líraibb, mint az őt körülvevő rockvilág, de zenei műveltségét, beállítottságát tekintve is – emlékezett a művészre ravatalánál Semjén Zsolt. Hozzátette: Balázs Fecó lelkisége közel állt Assisi Szent Ferencéhez.

Elmondása szerint a zenész küldetést kapott arra, hogy a Vas megyei Sitke romos kápolnáját újjáépítse, ezzel pedig mindazok szívét is újjáépítette, akik imádkozni járnak oda. Semjén Zsolt arról is beszélt, hogy a művész sokszor elment hozzá, hogy kérjen valamit, de olyankor sohasem saját magának kért.

Úgy fogalmazott, hogy amikor 2016-ban gratulált Balázs Fecó Kossuth-díjához, akkor

„sem volt benne semmi hiúság, nem volt benne semmi álszerénység. Csak tiszta, gyermeki öröm volt benne”.


Pásztor László a Neoton együttes nevében vett búcsút Balázs Fecótól, felidézve első találkozásukat, amikor az együttes próbájára a Közgáz Klubba beállított egy vékony srác, aki olyan jól játszott az orgonáján, hogy azonnal felvették a zenekarba. Az együtt töltött öt évben volt egy emlékezetes szereplés a Ki mit tud?-ban, egy nagylemez és számtalan turné is.

„Vannak emberek, akik arra születtek, hogy szeressék őket, és Fecó ilyen volt”

– emlékezett Pásztor László, aki szerint Balázs Fecó „saját örömén, bánatán keresztül énekelte mindannyiunk örömét és bánatát”.

Ifjabb Albert Flórián volt labdarúgó, edző felidézte, hogy családjával egykor ugyanabban a házban lakott, mint Balázs Fecó: a zenész az idősebb Albert Flóriánt is foglalkoztató FTC nagy szurkolója volt, míg ifjabb Albert Flórián Balázs Fecó zenéjéért rajongott. „Megtiszteltetés, hogy édesapám után én is a barátod lehettem” – búcsúzott a zenésztől.

Sitke közössége nevében Kovács Ferenc emlékezett Balázs Fecóra. Felidézte, hogy a Korál együttes harmincöt éve Sárváron koncertezett, amikor meglátták a település romos kápolnáját. Balázs Fecó akkor indította kezdeményezését a romos épület megmentéséért, erőfeszítéseinek köszönhetően pedig 2000-ben újra felszentelték és műemlékké nyilvánították a kápolnát.

A gyászszertartást Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyés püspök vezette.