×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Megvan a Virtuózok első magyar továbbjutója

 

Az első elődöntővel folytatódott a Vírtuózok V4+, a közmédia klasszikus zenei tehetségkutató versenye. Mind az öt résztvevő országból egy-egy versenyző jutott tovább. A magyarországot képviselők közül az ifjú zongorista, Rozsonits Ildikó jutott be a elsőként a verseny döntőjébe.


A showműsorban idén a visegrádi négyek – Magyarország, Lengyelország, Szlovákia és Csehország – mellett Szerbia tehetséges fiataljai lépnek színpadra. A döntőben 10 tehetség – országonként két-két versenyző – vesz részt.

Öt ország öt nyelv én pedig egyiket sem beszélem, éppen ezért olyan nyelven fogunk kommunikálni, amelyet mindenki ért. Ez a nyelv pedig a zene” – így indította a Virtuózok V4+, a nemzetközivé vált klasszikus zenei tehetségkutató első elődöntőjét a műsor egyik házigazdája, a német Thomas Gottschalk.

November 27-től mind az öt résztvevő ország vezető tévécsatornáin – Magyarországon a Duna televízión – azonos időpontban, péntek este fél 9-kor kezdődik a nemzetközi verseny.

A tehetségeket neves nemzetközi zsűri értékeli. Miklósa Erika magyar koloratúrszoprán, Nemanja Radulovic szerb hegedűművész, Gabriela Bohacova  cseh zenei fesztiváligazgató, Peter Valentovic szlovák karmester és Alicja Węgorzewska lengyel operaénekes. Ezen kívül minden adásnak van egy szuperzsűri tagja. Ezúttal Gabriel Prokofjev orosz-brit szeneszerző ülhetett a szuperzsűri székébe.

Az első adásban Magyarországot a zongorista Rozsonits Ildikó és a csellista Schmalczl Ella képviselte, előbbi pedig a zsűri elismerését ismét kivívva, továbbjutott a verseny döntőjébe. Rajta kívül egy lengyel, egy cseh, egy szlovák és egy szerb versenyző kvalifikálta még magát a fináléra.

A Virtuózok V4+ első elődöntőjének továbbjutói:

  • Magyarország: Rozsonits Ildikó, 14 éves, zongora
  • Szerbia: Vuk Vukajlovic, 15 éves, gitár
  • Lengyelország: Zarina Zaradna, 9 éves, hárfa
  • Csehország: Martin Sulc, 18 éves, harmonika
  • Szlovákia: Ajna Marosz, 13 éves, furulya

Az idei verseny másik különlegessége, hogy minden országnak külön győztese lesz. Magyarország képviseletében még Patkós Maja és Abouzahra Amira van versenyben. A következő adás jövő pénteken lesz látható a Duna televízión.

(Fotó: Facebook/Virtuózok)

 


A Virtuózok első elődöntőjének teljes, angol nyelvű adását itt tekintheti meg: