×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Jónak lenni jó – Oscar-díjas animációs film egyik eredeti rajzát is hazaviheti valaki

 

Újabb felajánlás érkezett a közmédia jótékonysági akciójára: Rófusz Ferenc filmrendező a 40 évvel ezelőtt készült A légy című Oscar-díjas animációsfilm egyik eredeti rajzát ajánlotta fel, így járulva hozzá az Együtt az Autistákért Alapítvány támogatásához – hangzott el a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorának szerdai adásában.

A légy című animációs filmhez készült rajzot 150 ezer forintos fix áron lehet megvásárolni a jótékonysági kampány keretében.

Annak idején A légy című animáció teljesen újszerű film volt, a légy szemébe helyezte be a kamerát, így a három és fél perces történet alatt a film nézője a zümmögve bolyongó rovar szemével látja a világot.

Több ezer rajz készült alkotáshoz – hangsúlyozta a szerdai adásban Rófusz Ferenc.

A két éven át készült animációs film az első magyar rövidfilm, amelyet Oscar-díjjal jutalmaztak. 1981-ben Rófusz Ferenc azonban nem lehetett jelen az Oscar-gálán, és a szobor is csak később került hozzá.

Mint mondta, egész életében rejtély marad számára, hogy miért nem vehetett részt a díjátadón. „Fél évvel korábban, az Oscar-gála előtt Los Angelesbe volt meghívásom a film kapcsán, amin ott lehettem” – mondta, kiemelve, hogy a magyar delegáció vezetője vette át 1981-ben illegálisan az Oscar-díjat. Az elismerést később visszavették, és két hónappal később kapta meg személyesen a rendező.

Ez már egy egészen más rendezvény volt, nem olyan, mint amikor ott ülök és látom, amikor feltépik a borítékot. Én a Szabad Európa Rádión keresztül értesültem arról, hogy megkaptam az Oscar-díjat. A legboldogabb és legszomorúbb ember voltam akkor

– idézte fel a rendező.

Eddig 20 400 000 forint gyűlt össze a Jónak lenni jó kampányban, de továbbra is várják a felajánlásokat. Az adakozni vágyók a 13-616-as számot tárcsázva vagy a 13-616-as számra küldött SMS-sel hívásonként és üzenetenként 500 forinttal támogathatják az Együtt az Autistákért Alapítványt.


A teljes beszélgetés itt hallgatható meg.

A címlapfotó illusztráció.