×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Az operaház diótörő figurájára is lehet licitálni a Jónak lenni jó akcióban

 

Már 20,4 millió forint gyűlt össze a közmédia Jónak lenni jó elnevezésű jótékonysági kampányában, a felajánlásokat folyamatosan várják a 13-616-os telefonszámra. Egy hívás, vagy sms 500 forinttal segíti az autizmussal élő családokat. Folyamatosan ajánlanak fel emléktárgyakat is a sportolók, művészek, közéleti személyiségek is – hangzott el az M1 Híradójában kedden.

A Jónak lenni jó kampányához csatlakozott a Magyar Állami Operaház is, az intézmény A diótörő-előadások diótörő-babáját ajánlotta fel – derült ki a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című keddi műsorában.

Ókovács Szilveszter, az Opera főigazgatója a műsorban elmondta: az intézmény életében 1914 óta ez az első alkalom, hogy Csajkovszkij A diótörő című emblematikus művét nem tudják előadni a karácsonyi időszakban, ezért a közönség december 24-én az interneten láthatja majd.

Hozzátette, hogy hetente rendszeresen ingyenes online előadásokkal várják a nézőket, emellett készülnek az Eiffel Műhelyház átadására, valamint az Andrássy úti épületbe való visszaköltözésre is. Kiemelte, hogy náluk nem voltak elbocsátások, a magánénekesek és karmesterek megsegítésére pedig segélyprogramot dolgoztak ki.

A közmédia Jónak lenni jó egész napos műsorfolyama december 20-án immár kilencedik alkalommal várja a nézőket és a hallgatókat. A jótékonysági kampány támogatói egy autista gyerekeket és családjukat segítő diagnosztikai és terápiás centrum létrehozásához járulhatnak hozzá.


A teljes beszélgetés itt hallgatható meg.

A címlapfotó illusztráció.