×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

A vad gróf és a költő: megújult Koltón a Petőfire is emlékező Teleki-kastély

 

Megújult és ismét látogatható a koltói Teleki-kastély, ahol a néhai gróf barátja, Petőfi Sándor is többször megfordult. Amíg magyar él, e kis falu mindig geográfiai nevezetesség lesz – mondta gróf Teleki Sándor egykori lakhelyéről, Koltóról, és úgy tűnik, a honvédezredesnek igaza lett.


A kis Máramaros megyei falu mai napig fellelhető történelmi anyagokban, verseskötetekben, ami elsősorban telekinek és barátjának, Petőfi Sándornak köszönhető – hangzott el az M1 Kárpát-medence című műsorában.

Teleki eleinte sokkal inkább kötődött Európa nagyvárosaihoz, mint Koltóhoz, egyrészt tanulmányai, másrészt mérhetetlen kalandvágya miatt.

A grófnak igazgatni a családi birtokot és gazdálkodni szintén kedvére való volt, mígnem az 1848-as szabadságharc alatt Bem tábornok ezredessé nevezte ki, majd a forradalom leverése, a világosi fegyverletétel után emigrált.

Gróf Teleki Sándor az emigráció után 1867 végén tért vissza Koltóra, amikor az amnesztiának köszönhetően visszakapta birtokait, és már családos emberként otthont teremtett ebben az épületben, amit korábban azért sokkal kevesebbet használtak a Telekiek, tehát az igazi fénykora, ha úgy tetszik, az 1870-es évektől kezdődött.

Petőfi Sándor is előszeretettel látogatta itt barátját, Teleki Sándort a táj szépsége, a falu különleges hangulata miatt. Szendrey Júliával itt töltötték nászútjukat is, amely alatt 28 verset írt, a Szeptember végén című versét a Rozsály-hegy ihlette.

A korábban tsz-központként, majd iskolaként, óvodaként is működő kastélyban 1960-ban megnyílt a Petőfi-emlékszoba, amely múzeummá nőtte ki magát, majd Kárpát-medencei összefogással épült ki a kastélykertben a magyarság nagyjainak emléket állító szoborpark.

Itt állították fel Petőfi Sándor és Szendrey Júlia egész alakos szobrát is, a kastély emlékszobájában pedig az ő nászágyuk is megtekinthető.

Ma is egyfajta virágkorát éli a kastély, ugyanis a két éve tartó munkálatok után teljesen megújult az épület, újra eredeti pompájában ragyog, és szeptemberben ismét megnyitotta kapuit a látogatók előtt.

Ez azonban nem ment egyszerűen, az önkormányzat tűzön-vízen át küzdött azért, hogy megszerezze rá az anyagi hátteret. Az 1760-ban épült kastély felújítására a helyi önkormányzat 2017-ben másfél millió eurós támogatást nyert. A kastélypark fősétányának a megújítását a Bethlen Gábor Alap támogatta. Teleki Sándor szépunokája, Galánthay Zsombor is fontosnak tartja, hogy tovább éljen a gróf emléke Koltón.

Koltóra beérve az utazók alig hagyják el a településtáblát, a piros-fehér-zöld színű polgármesteri hivatal épülete máris sugallja, hogy itt sok magyar él. A református templom és a vele szemben levő főúri épület pedig azt is sejteti, hogy nagy elődeink lábnyomain járunk. Ezt próbálják a helyiek okosan kihasználni, panziókat, lovardákat hoztak létre, hogy a látogatók is végigjárhassák Teleki Sándor kedvenc helyeit.

Koltó egyfajta példakép az alig tízszázalékos magyar lakossággal rendelkező, egyre szórványosodó Máramaros megyében, hogy ahol van kitartás és akarat, ott hegyeket tud megmozgatni egy maréknyi közösség is.

A címlapfotó illusztráció.