Szokatlan helyen találtak rá a török kori tímárműhely maradványaira

 

Egy török kori tímárműhely maradványaira bukkantak a Móra Ferenc Múzeum munkatársai a szegedi belvárosban – közölte Molnár Csilla régész csütörtökön a helyszínen.

A szakember elmondta, hogy a szegedi vár területén 1999 óta folynak feltárások, de a környező park megújítása miatt végzett ásatás az első, amikor olyan építmény került elő, amelyről korábbról nem rendelkeztek adatokkal.

A nyáron indult feltárás során először egy késő török kori tímárműhely épületét és a bőr kikészítéséhez használt cserzőmedencét találták meg a jelenlegi utcaszint alatt mintegy három méterrel. Később 5-5,5 méteres mélységben a török kor első felében használt cserzőgödrökre bukkantak – közölte a régész.


A bőr kikészítése erős szagokkal járt, így különleges, de nem példa nélküli, hogy a műhely az egykori vár középső részén működött – tudatta Molnár Csilla.

Az ásatás során jelentős török kori leletanyag is a felszínre bukkant: vas- és üvegeszközök, agyagedények, köztük mázas reneszánsz díszkerámiák töredékei, és különlegességnek számító importáruk, fajansztárgyak és kínai porcelánok darabjai. Ez utóbbiak feltehetően nem kereskedelem útján kerültek Szegedre, hanem a városba érkező törökök használati tárgyaiként – mondta a régész.

A középkori szegedi várat valószínűleg 1261 és 1280 között építették, de nem lehetetlen, hogy már voltak római kori előzményei. Az erődítmény a századok folyamán nem épült ki végvárrá, mert az akkori ország közepén helyezkedett el. 1543-ban a törökök elfoglalták Szegedet, ekkortól a vár képe jelentősen módosult.

Az erődítményben az 1668-as török alóli felszabadulást követően három tűzvész is pusztított, a 18. század végén összeomlott a vár Tisza felőli fala.

A vármaradvány rekonstrukcióját 1999-ben végezték, amikor kiállítóhelyet, régészeti raktárt és tanácstermet építettek ki. A munkálatok közben középkori falak kerültek elő közvetlenül a bejárat előtt, így elkezdték a régészeti leletmentést, és a várudvar közepén középkori templomra is bukkantak, majd 2007-ben sikerült beazonosítani a vár északi saroktornyát, 2010-ben pedig a déli falát. A közelmúltban befejeződött a vármúzeum újabb felújítása, mely részeként új helytörténeti kiállítás nyílt.