×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!
×

Elhunyt Alan Parker

 

Hetvenhat éves korában meghalt Alan Parker angol filmrendező, forgatókönyvíró és producer, nevéhez olyan filmek fűződnek, mint az Evita, a Pink Floyd: A fal, a Hírnév vagy a Bugsy Malone – adta hírül a BBC News honlapja.

Alan Parker a Brit Filmtanács elnöke és a brit rendezők céhének alapító tagja volt. Hosszas betegség után, pénteken hunyt el – közölte családja.

Alan Parker 1944-ben született, szövegíróként kezdte pályáját egy reklámcégnél, de hamarosan már reklámok forgatókönyvét írta és rendezőként is bemutatkozott. A BBC számára forgatott The Evacuees hozta meg számára 1974-ben a hírnevet, amelyért megkapta a brit filmakadémia legjobb rendezőnek járó díját.

Később az akadémia még hatszor tüntette ki ezzel az elismerésével.

Az amerikai filmakadémia kétszer jelölte őt a legjobb rendező kategóriában Oscar-díjra, egyik jelölését az 1996-ban bemutatott Evitáért kapta. Nemcsak musicaleket rendezett, hanem bohózatot és thrillert is. Híres filmjei között vannak még a Lángoló Mississippi, az Éjféli expressz, Pink Floyd: A fal, Promenád a gyönyörbe. Utolsó filmjét, a David Gale életét Kevin Spacey és Kate Winslet főszereplésével 2003-ban rendezte.

II. Erzsébet uralkodó 1995-ben a Brit Birodalom Érdemrendje kitüntetést adományozta Alan Parkernek, és 2002-ben lovaggá ütötte.

Parker 2018-ban forgatókönyv-gyűjteményét és filmes feljegyzéseit a Brit Filmintézet archívumának adományozta.