Vissza a moziba! fesztivált indít a Cirko Film

 

Hét filmet láthat premier előtt a közönség a Cirko Film országos fesztiválján, amelyet Vissza a moziba! címmel július 17. és 19. között rendeznek a főváros hat mozija mellett 16 vidéki város filmszínházában.

A szervezők tájékoztatása szerint a fesztiválon szerepel Atom Egoyan egyiptomi filmrendező A díszvendég című lélektani drámája, a Jack London-regény nyomán keletkezett Martin Eden című romantikus dráma és Roman Polanski nagyszabású történelmi filmje, a Tiszt és kém – a Dreyfus-ügy. Mindhárom film a velencei filmfesztiválon mutatkozott be, a Tiszt és kém megkapta a legjobb rendezésért járó, a Martin Eden pedig a legjobb színésznek ítélt Ezüst Oroszlánt.

Műsorra tűzik az Inkább lennék özvegy című angol filmet Bill Nighy, Annette Bening és Josh O'Connor főszereplésével, valamint az Egy nő láthatatlan élete című brazil drámát, amely egy elszakított testvérpárról szól és Cannes-ban megkapta az Un Certain Regard szekció fődíját.

Könnyedebb alkotásokkal is készülnek a fesztiválra: a Notting Hill-i cukrászda című angol filmeben Celia Imrie színésznő mellett Notting Hill főutcája és Ottolenghi süteményei játsszák majd a főszerepet, a Titkok és igazságok című francia vígjátékban pedig a barátság és szeretet összetartó erejéről lesz szó.

A fesztiválhoz 22 mozi csatlakozott, a fővárosban a Cirko-Gejzír, Művész, Puskin, Tabán, Toldi és az Uránia Nemzeti Filmszínház. Vidéken többek között Pécsen, Debrecenben, Székesfehérváron, Szegeden, Kecskeméten, Nyíregyházán, Miskolcon, valamint Szombathelyen, Tapolcán és Celldömölkön lesznek vetítések.