Ismét várja a nézőket Zamárdiban a Richter Flórián Cirkusz

 

A kép illusztráció (Fotó: MTI/EPA/AP pool/Claude Paris)

Július elsején Zamárdiban elkezdődik a Richter Flórián Cirkusz új évada.

A koronavírus-járvány az előadóművészeket hozta talán leginkább nehéz helyzetbe, hiszen előadások híján a bevételeik is elapadtak. Amikor pedig egy egész társulatot fenn kell tartani, különösen nehéz helyzetek is kialakulhatnak.

Richter Flórián cirkuszigazgató a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában elmondta, nehéz helyzet elé állította a cirkuszt a járvány, mivel már március elején bőven zajlottak a szervezési folyamatok, több külföldi előadót is leszerződtettek, illetve a cirkusz egyes előadói is turnéztak már külföldön, amikor kihirdették a járványügyi vészhelyzetet.

Hozzátette, a vészhelyzet kihirdetése után a téli szállásukra vonultak vissza karanténba, ahol az előadóművészeknek a gyakorláshoz különböző eszközökre volt szükségük, valamint az állatokat is el kellett látniuk, tehát bevétel híján jelentősen megcsappant a cirkusz költségvetési kerete.

A veszélyhelyzet elmúltával július elsejétől újra várja a cirkuszkedvelőket Zamárdiban a Richter-cirkusz. Hozzátette, „az új évadban a legújabb technikai elemek is helyet kaptak, hiszen lesz lézershow és a drónok is a porondra kerülnek majd, de látható lesz a világ legnagyobb lovasakrobata-csoportjának produkciója is”.

A beszélgetés végén elmondta, a cirkuszvilág a reneszánszát éli, az emberek egyre inkább rádöbbennek arra, hogy az élőben látott előadások varázsát nem tudják visszaadni a televízióban, interneten látott előadások, produkciók.


A teljes beszélgetés itt hallgatható meg.

A címlapfotó illusztráció.