Sosem hallott The Beatles-feldolgozás az M2 Petőfi TV-n

 

A Jónás Vera Experiment ekletikus stílusú, egyedi zenéjét most az M2 Petőfi TV nézői is élvezhetnek otthonaikban hétfőn este az Akusztikban.

„Nagyon csípem, ha egy már sokat játszott hangosabb dalból akusztikus verziót készítünk, egész más arcát mutatja így a szerzemény” – kezdte a fiatal énekes-dalszerző, aki azt is hozzátette, hogy nagy kihívás volt közönség nélkül játszani végig a koncertet. „Már önmagában nehéz műfaj a TV felvétel, de ez aztán igazi nehézsúly kategória volt számunkra. A repertoár nagyon vegyes lett. Hoztunk jó pár közismerten „zúzós” dalt, amit teljesen áthangszereltünk, illetve előkerült néhány olyan szerzemény, ami csak ebben a környezetben állja meg a helyét. Ilyen például az Evergreen, amit egy filmhez írtam és csak akusztikus, finom verzióban működik.”

Az Akusztik színpadán Jónás Vera nemcsak a saját számait szólaltatta meg, hanem vendége volt a The Qualitonsból G Szabó Hunor is, akivel a többi között egy The Beatles-feldolgozást is előadtak, méghozzá az In My Life című számot.

„Huni a zenekar egykori dobosa, nagyon szeretjük egymást, és még mindig imádok vele zenélni. Nem is volt kérdés, hogy meghívjuk. A Run című régi dalunkat játsszuk vele, illetve egy Beatles-klasszikust” – tette hozzá Jónás Vera, aki azt is elárulta, hogy nagy volt a dilemma, hogy melyik The Beatles-dalt válasszák, hiszen, amíg ő Paul McCartney, addig Hunor John Lennon rajongó.

A Jónás Vera Experiment Akusztik teljes koncert június 8-án hétfőn, 22:15-kor az M2 Petőfi TV-n.