Videó: Rátóti Zoltán vallomása az Apponyi-film címszerepéről

 

Csütörtökön lesz a trianoni békediktátum aláírásának századik évfordulója, az egész nemzet készül az összetartozás napjára. A közmédia is egész nap kiemelten foglalkozik az eseménnyel. Június 4-én este lesz a premierje a Duna csatornán A beszéd – Apponyi a magyar ügy védelmében című történelmi drámának.

Rátóti Zoltán színművész, a film főszereplője az M1 Ma reggel című műsorában elmondta, nagy adóssága volt a színházi és a filmes világnak, hogy Trianonról is készüljön egy film vagy egy színházi előadás. Hozzátette, ehhez úgy látszik meg kellett várni a százéves érfordulót.

Azt is elmondta, a felkészülés, a próbák alatt nem gondolt arra, hogy egy igazi legendát kell eljátszania Apponyi Albert grófként. Hozzátette, ha folyamatosan ez járt volna a fejében, akkor olyan terhet tett volna a vállára, ami csak kudarcot eredményezett volna. Kiemelte, a próbák során csupán az érzelmi fogódzókat próbálta megkeresni, mint például a hazaszeretetet, a haza iránti felelősséget.