×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Idén is lesz virágkarnevál Debrecenben

 

Az idén is megrendezik Debrecenben a virágkarnevált augusztus 20-án, csak másképpen, mint az elmúlt fél évszázadban – közölte a város kulturális alpolgármestere csütörtökön az MTI érdeklődésére.

Puskás István azt mondta, nem lesz karneváli menet, nem lesznek külföldi művészeti csoportok, nem lesz stadionshow, nem lesz tűzijáték, de lesznek virágkocsik és sok-sok meglepetésprogram. Arról még nem döntöttek, hány virágkocsi-kompozíció készül az idén, de a magyar koronát, a koronázási jelképeket és a Debrecen címerét bemutató kompozíciókkal biztosan találkozhat majd a közönség – fűzte hozzá.

Az óvatosság, a fegyelem és az elővigyázatosság jegyében lépésről lépésre, a helyi értékekre és a helyi kreativitásra támaszkodva építik újra Debrecen kulturális életét a járvány után – mondta Puskás István, kiemelve, hogy a megszokott városi nagyrendezvények helyett „kis történetek sokaságát” kínálják majd „időben és térben széthúzva” a városban.

Augusztus 20-án adják át Debrecen belvárosában a teljesen felújított és átalakított Dósa Nádor teret, ahol felavatják Szent István király teljes alakos szobrát – jelezte a város kulturális alpolgármestere.

A Nagyerdő különböző helyszínein pedig – a korábbi hagyományos karneváli hét programjait megidézve – számos rendezvénnyel, fényfestéssel, gasztronómiai meglepetésekkel, zenei és táncos produkciókkal várják majd az érdeklődőket Debrecenben – mondta Puskás István.

A címlapfotó illusztráció.