A Gryllus testvérek kapták a Szikra-díj életműdíját

 

Immár negyedik alkalommal ítélték oda a legjobb keresztény szellemiségű előadókat elismerő Szikra-díjat. A díjátadó a koronavírus-járvány miatt ezúttal jelképesen zajlott le szerdán, az életműdíjat Gryllus Dániel és Gryllus Vilmos kapta.

A zsűri hat kategóriában választott ki győzteseket, emellett életműdíjat és különdíjat is odaítéltek, a közönségdíj győztesét pedig online szavazással döntötték el – közölték a szervezők csütörtökön az MTI-vel.

A legjobb dal a Staykids Nászút című felvétele lett, a legjobb dicsőítő dalnak Jáger Bandi és Malek Andrea Kegyelmed oly nagy című számát választották, a legjobb dalszöveg Szabó Balázs Majdnem-je, a legjobb zenei produkció a Moped Loewen Sinking című dala, a legjobb élőben előadott produkció Szabó Balázs Ó, mily hű barátunk Jézus című száma, a legjobb videoklip a Stu33 Falu szélén című dalához készült kisfilm lett.

Különdíjban részesült az Eucharist & Friends Győzelemről című dala, a közönségszavazatok alapján a Crux együttes Megváltottál című száma lett a legkiemelkedőbb alkotás.

A zsűri Gryllus Dánielnek és Gryllus Vilmosnak, a Kaláka együttes alapítóinak ítélte oda a pályájuk során kiemelkedő keresztény szellemiséget képviselő előadók számára létrehozott életműdíjat.

A szakmai zsűri elnöke Bolyki György zenész, producer, a Szikra Projekt vezetője volt, a grémiumban Gável Gellért író, dalszerző, gitárművész, Horváth Gergely rádiós műsorvezető, Kübler Dániel zenész, a Keresztkérdés frontembere, Lackfi János író, költő, Madarász Isti filmrendező, forgatókönyvíró és Mező Misi zenész, a Magna Cum Laude frontembere kapott még helyet.

A legnívósabb keresztény szellemiségű alkotók és előadók elismerését célzó kezdeményezés az amerikai GMA Dove Awards mintájára és szakmai partnerségével jött létre, az Emberi Erőforrások Minisztériuma és az Nemzeti Kulturális Alap támogatásával, a Hangfoglaló Program partnerségével valósult meg.

Valamennyi kategória győztese (az életműdíjas kivételével) a Szikra Projekt támogatási programjának résztvevője lesz a 2020. április 1. és december 31. közötti időszakban.