Trianon, a Pitagorasz-tétel és Verdi az M5 szerdai oktatási programjában

 

Az M5 kulturális csatorna oktatási tartalmaival igyekszik segíteni az otthon tanuló diákokat.

Minden hétköznap reggel 8-tól este 20.30-ig terjedő műsorsávban a biológia, matematika, történelem, irodalom és nyelvtan mellett a nyelvtanulásé a főszerep. A Felsős és az Érettségi című műsorok az általános iskolai és gimnáziumi évfolyamoknak szólnak, a Szólalj meg! című sorozat pedig a nyelvtanulással foglalkozik. Ezek után a Mindenki Akadémiája című műsorokban kitekint a csatorna az egyetemi tananyag felé is.

Március 25-én (szerdán) a Felsős című műsor elsősorban a 6-8. évfolyamon tanulóknak szól. Reggel 8 órától a 8. osztályos biológia, történelem és földrajz is terítéken lesz: a sejtek felfedezéséről, felépítéséről, működéséről, feladatairól tudhatunk meg többet, majd adásunk földrajzos perceiben rövid kitérőt teszünk Európába, illetve a II. világháború utáni európai helyzet is szóba kerül.

Ezután a 7. osztályosoknak szóló magyar irodalom következik, József Attila és a szerelmes versek lesz a téma. Ugyanennek a korosztálynak beszél Varga Szabolcs történész a trianoni békeszerződés részleteiről és következményeiről. 6. osztályos matematikából a különböző sokszögek kerületének képleteivel ismerkedhetnek meg a nézők, majd a 7. osztályosoknak a művészet jegyében Giuseppe Verdi muzsikája kerül előtérbe. Ezt követően egy 8. osztályosoknak szóló epizód következik, ahol a szakmák és az állampolgári ismeretek kapják a főszerepet. Az adásban a grafika, a festészet avatott képviselőjével beszélgetnek a műsorvezetők, majd az állampolgári ismeretek sorában az alkotmányozás folyamatát ismerteti Varga Szabolcs történész.

11 órától 12 óráig a megszokott módon a nyelvtanulás következik, jön a Szólalj meg angolul dupla részekkel, majd a Szólalj meg olaszul.

Déltől kezdődik az Érettségi című műsor, magyar nyelvtannal indul, ahol a szófajtanról tanulhatnak a diákok. Matematikából a derékszögű háromszög és a Pitagorasz-tétel lesz a téma, illetve a műsor ellátogat a matematika múzeumba is, ahol kézzelfoghatóvá válnak a definíciók. Biológiából a táplálkozás evolúcióját ismerteti a műsor, majd informatikából programozás következik feladat struktúrákkal. Történelemből Zrínyi Miklósnak a Habsburg-házhoz és a törökhöz fűződő viszonyáról, továbbá a török kiűzésének folyamatáról lesz szó.

Este 20 órakor kezdődik a Mindenki Akadémiája, a szerdai adás címe: Tudomány a gyerekszobában, a porcelánbabák története.