Minden csángó népcsoport képviselteti magát a csángó bálon

 

Minden csángó népcsoport képviselteti magát a XXIV. Csángó Bálon, amelyet szombaton tartanak Budapesten – mondta az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke csütörtökön az M1-en.


Németh Zsolt elmondta: a csángók legjelentősebb csoportja a katolikus vallású moldvai csángóké, ők mintegy 250 ezren vannak, és 50-60 ezren beszélnek közülük magyarul. A gyimesi csángók, akik a 19. században települtek ki a Gyimesi-szorosba, mintegy 15 ezren vannak. Kisebb csángó csoportok élnek még Déva, valamint Brassó környékén, sőt Belgrád alatt és Magyarországon is – tette hozzá.

Hangsúlyozta, mindig is voltak olyan törekvések Romániában, hogy a csángókat beolvasszák, ezért a diplomácia eszközeivel fel kell hívni a figyelmet arra, hogy miként áll most a népcsoport helyzete.

Hozzátette, a magyar kormányzati programnak köszönhetően ma már kétezer csángó gyermek 29 faluban tanulja a magyar nyelvet, de folytatni kell a támogatásukat, amíg az oktatási és hitgyakorlati jogaik teljes körűen biztosítva nem lesznek.

A csángó bál fő célja, hogy segítse a népcsoport bemutatkozását, megmaradását, miközben gazdagítja a magyar kultúrát. A rendezvényen – amelyet a Millenáris Parkban tartanak – mintegy tízórányi szórakozást nyújtanak az érdeklődőknek.

A címlapfotó illusztráció.