A Liliomfival nyit a Szentendrei Tavaszi Fesztivál

 

Szigligeti Ede Liliomfijának újragondolt változatával kezdődik a március 1-től április 7-ig tartó Szentendrei Tavaszi Fesztivál.

A több mint három évtizedes múltra visszatekintő rendezvénysorozatot idén is a műfaji sokszínűség jellemzi” – mondta el a keddi szentendrei sajtótájékoztatón Vasvári Csaba, a Szentendrei Teátrum igazgatója.

Több éves hagyomány immár az is, hogy a szervezők szeretnék felhívni a figyelmet a tehetséges szentendrei fiatal előadóművészekre, így idén a Saxy4U szaxofonkvartett tagjai lettek a fesztivál arcai.

Ezúttal is különleges színházi produkciókkal találkozhat a közönség – hívta fel a figyelmet Vasvári Csaba. Szigligeti Ede újratöltött örökzöldje a máról szól mai nyelven, műfaja szerint pedig társadalmi vígjáték kis zenével. A Celldömölkről érkező fiatal társulat előadását a K2 színház alkotói, Fábián Péter és Benkó Bence rendezte.

Ugyancsak sikerekkel a háta mögött érkezik Szentendrére a KV Társulat és a Trafó közös produkciója, az Euripidész műve alapján született kortárs Médeia, valamint a Rózsavölgyi Szalon Táncórák című darabja.

A Szentendrei Tavaszi Fesztivál tizenhat koncerttel várja a közönséget, kínálatában szerepel dzsessz, rock, orgonamuzsika, fúvós- és ütőskoncert, nótaműsor, kamarazenekari koncert, kórushangverseny, de nép- és filmzene is – olvasható a kiadott közleményben.

A több mint egy hónapig tartó programsorozat keretében hallható lesz mások mellett a Borbély Műhely, Lovasi András, az Európa Kiadó, a közönség találkozhat citera dzsesszklubbal, görög táncházzal, a népzenei műhelyben és moldvai táncházban Tímár Sárával és Petrás Máriával, a Nagymarosi Ütősök koncertjén pedig világslágerek csendülnek fel ütőhangszerek tolmácsolásában.

A hagyományos virágvasárnapi hangversenyen a Musica Beata Kórus és az Új Szentendrei Kamarazenekar hallható, a Vujicsics Tihamér Zeneiskola művésztanárai és növendékei Tavaszi fuvallat címmel adnak nagyszabású fúvóskoncertet, népzene tanszaka pedig Tavaszköszöntő koncerttel jelentkezik.

A környező nemzetek folklórhagyományai iránt érdeklődőket nemzetközi néptáncgála is várja. A programokról a szentendreitavaszifesztival.hu oldalon lehet tájékozódni.

A címlapfotó illusztráció.