Változatos programokkal várja a közönséget a Magyarság Háza

 

Számos sorozattal, szabadegyetemmel, filmklubbal és mesedélelőttel is várja az érdeklődőket a Magyarság Háza az idei évben – hangzott el az M1 pénteki műsorában.

Csibi Krisztina, a Magyarság Háza igazgatója a műsorban elmondta: a szabadegyetem számos témával, sporttal, kultúrával, a magyarságtudattal, történelemmel, néprajzzal foglalkozik. „Sokfajta megközelítésben szeretnénk ugyanarról beszélni, hogy mi az, ami megtart bennünket, magyarokat” – mondta, hozzátéve: a szabadegyetem minden héten csütörtökön 18 órától várja az érdeklődőket.

Kiemelte, hogy további sorozatokkal is várják a közönséget. Folytatódik a havonta jelentkező, értéktárakat bemutató sorozat, az Útikalauz magyaroknak, illetve a Nyelvhatárőrök, amely elsősorban a szórványban élő magyar közösségeket mutatja be.

Mint elmondta, mesedélelőttel is várják a gyerekeket. Vasárnap az erdélyi Keljfeljancsi Bábszínház Mátyás király és a kolozsvári bíró című előadását láthatja a közönség. Ez alkalommal is lesz kézműves-foglalkozás és játék.

A magyar kultúra napja alkalmából vasárnap délután is tartanak programot: a felvidéki Palóc Társaság 24. alkalommal adja át honismereti pályázatának díjait.

Kitért arra is, hogy január 29-én az irodalmi szalonban Fekete Vince erdélyi költő, író, a Székelyföld című Csíkszeredában megjelenő folyóirat főszerkesztő-helyettese új könyvének, a Vargaváros című kötetnek a bemutatóját tartják.

Együttműködésben a világ magyarságával címmel hirdetjük meg a Magyarság Háza nemzeti összetartozás évét 2020-ra” – mondta az igazgató, hozzátéve: emellett egy, szintén az összetartozást erősítő rendezvénysorozatot is szerveznek: a Magyarság Házában minden hónapban a szórványban élő magyar közösségeket mutatják be.

A címlapfotó illusztráció.