Több mint harminc programmal készülnek a karácsonyra Pécsen

 

Múzeumpedagógiai foglalkozásokkal, komolyzenei koncertekkel, gyermekprogramokkal várja egyebek mellett a Pécsi Egyházmegye az érdeklődőket az adventi időszakban.

Tizenhetedik alkalommal hívják a helyi és környékbeli művészeti csoportokat, kórusokat, zenészeket közös készülődésre az adventi időszakban – idén december 1-je és 15. között.

Az eseménysorozat a Pécsi Tudományegyetem Harsonaegyüttes adventi nyitókoncertjével indul és a Cappella Quinqueecclesiensis koncertjével zár, közben pedig harminchárom programon vehetnek részt az érdeklődők – közölték.

A tél első napján Szimatolj, fülelj, tapints! címmel indulnak a múzeumpedagógiai foglalkozások: rendhagyó módon ismerkedhetnek kisiskolások a karácsony titkával, december 6-án és 7-én a Püspöki KincsTárban az öt és nyolc év közöttiek Mikulás-programon vehetnek részt, december 14-én kerámiafestésre, 15-én pedig angyallesre várják a gyerekeket és szüleiket.

A kisebbeknek szóló programokon túl a felnőttek számára idén is több koncert, zenei est színesíti az eseménysorozatot: mások mellett fellép a Vocapella énekkar, a Pécsi Kamarakórus, a Híres Pannónia Régizenei Együttes.

A kommünikében kitértek arra, hogy a Pécsi Egyházmegyei Katolikus Karitász az idei évben is elindítja Angyalbatyu elnevezésű ajándékgyűjtő akcióját a nélkülöző gyermekek számára. A becsomagolt ajándékokat december 18-ig várják a pécsi Magtár Látogatóközpontban.

A rendezvényekre a belépés díjtalan, ugyanakkor néhányon regisztrációhoz kötik a részvételt. Az eseménysorozat részletes programjai megtalálhatók az alábbi oldalon.

A címlapfotó illusztráció.