Huszonnégy produkció jutott tovább a Fölszállott a páva első adásából

 

Huszonnégy produkció jutott tovább a Fölszállott a páva új gyerekévadának első adásából, amelyet ma este sugárzott a Duna Televízió.

A gyerekek ezúttal is négy kategóriában – énekes szólisták és énekegyüttesek; hangszeres szólisták és zenekarok; táncos szólisták és táncospárok; néptáncegyüttesek – mérhetik össze a tudásukat. Az előző évekhez hasonlóan 48 produkció áll a Fölszállott a páva színpadára, karácsony előtt pedig kiderül, kik lesznek a kategóriák legjobbjai és ki lesz 2019-ben a nézők kedvence.

Az első adásból az énekes szólisták és énekegyüttesek kategóriában továbbjutott Bartók Miklós Dániel (Szatymaz), a Kisrügy Énekegyüttes (Székesfehérvár), a Komári Puják (Zalamkomár), a Kumánovich testvérek (Horvátzsidány), a Nyitnikék (Erdély – Székelyudvarhely), Ölveczky Emma (Érsekcsanád), a Sulyom Énekegyüttes (Abaújszántó), Szabó Blanka (Debrecen), Szász Csanád László (Erdély – Körtvélyfája), a SzejkeBarka testvérpár (Hódmezővásárhely), Szerdahelyi Luca és Nagy Eszter (Felsőörs, Ráckeve) és a Tulipános Tilinkó (Pécs).

A hangszeres szólisták, hangszeregyüttesek és zenekarok közül az élő adásokban folytathatja a Bodros Tamburazenekar (Vajdaság – Ada), CodoBanda (Erdély – Szamosújvár), Csapodi Tádé (Budapest), Hajdu-Németh László (Budapest), a Legényes zenekar (Eger), Maier Cseperke (Rátka), Majoros Ditta (Nyíregyháza), Merkovity Anna (Vajdaság – Temerin), Nagy Bálint(Kaposszerdahely), Nagy Benedek (Budapest), Németh Csaba Levente (Zsámbék) és az Ördöngős Népzenetanoda (Komárom).

A zsűri tagja Sebestyén Márta, Kossuth-díjas népdalénekes; Salamon Bea előadóművész, népi hegedű tanár, a népművészet ifjú mestere, a Magyar Arany Érdemkereszt birtokosa; Kocsis Enikő Harangozó-díjas koreográfus, táncművész, a Szentendre Táncegyüttes, a Győri Lippentő és a Fitos Dezső Társulat művészeti vezetője; Eredics Gábor Kossuth-díjas népzenész, akadémikus, a Vujicsics Együttes vezetője, a Zeneakadémia tanára; Zsuráfszky Zoltán Kossuth-díjas koreográfus, táncművész, A Magyar Nemzeti Táncegyüttes művészeti igazgatója, a Honvéd Együttes igazgatója.

A MTVA és a Hagyományok Háza, valamint szakmai partnere, az Örökség Gyermek Népművészeti Egyesület népzenei és néptáncos tehetségkutatóját idén is Morvai Noémi és Novák Péter vezeti.

Jövő pénteken is a válogatók legjobb pillanatait láthatják a Duna Televízió nézői, akkor derül ki, hogy a táncos szólisták, táncos párok és táncegyüttesek közül melyik huszonnégy produkcióval találkozhatnak majd a november 8-án induló élő adásokban.

A Fölszállott a páva első felvezető adását követően a válogatón bemutatkozott produkciók vágatlanul megtekinthetők a folszallottapava.hu oldalon, illetve a műsor youtube csatornáján.

A címlapfotó illusztráció.