Huszonhárom szerbiai és hét külföldi tánccsoport lép fel augusztus 22. és 26. között az Interetno Fesztiválon a vajdasági Szabadkán és környékén, a rendezvény az idén ünnepli 18. évfordulóját – közölték a szervezők kedden.
A Népkör Magyar Művelődési Központ és a szabadkai önkormányzat MTI-hez eljuttatott tájékoztatója szerint a fellépő tánccsoportok Magyarországról, Bolíviából, Kolumbiából, Malajziából, Oroszországból és Szerbiából érkeznek a magyar határhoz közeli településre.
A fesztiválnak összesen 950 fellépője lesz, közülük 750 táncos. Kiskunhalason, Szenttamáson és Zentán is lesznek Interetno-napok a fesztivál ideje alatt. A népművészeti fesztiválon az idén koncertet ad többek között Novák Péter és az Etnofon, a Ravnica tamburazenekar, Zabos Regina és Nevena Pejcic, valamint Szabadi Mózes és zenekara.
Minden táncbemutató és koncert ingyenesen látogatható. A szabadkai városháza előtti téren kialakított Etnopolisban emellett gasztronómiai sátrak, kézműves kirakodóvásár, olvasókuckó és játszóház kap helyet. Kiemelt programok közé tartozik a Fölszállott a páva gyermekévada részvevőinek Csillagkapu produkciója, továbbá a házigazda Róna táncegyüttes és Csonka Ferenc zenekarának különleges előadása, amelyben a Vajdaságban élő nemzetek mutatkoznak be egy közös műsorszámmal.
A Vajdaság egyik legnagyobb kulturális eseményére évente több ezren látogatnak el Szerbiából és külföldről. A fesztivál bár egynapos rendezvénynek indult, a 18 év alatt egy összművészeti programsorozattá nőtte ki magát. A fesztivál részletes programja a www.interetno.net honlapon olvasható.