Japán az idei Mesterségek Ünnepe vendég országa

 

Japán lesz az idei Mesterségek Ünnepe vendég országa, a távol-keleti országból húszan érkeznek, akik tradicionális kézműves foglalkozásokat és termékeket mutatnak be – mondta Igyártó Gabriella fesztiváligazgató az M1 szombat esti műsorában.

Közlése szerint Japán már tavaly jelezte, hogy az idei Mesterségek Ünnepén részt szeretne venni, mivel az idén 150 éve, hogy Magyarország és Japán felvette a diplomáciai kapcsolatokat.

Igyártó Gabriella emlékeztetett arra, hogy minden évben egy mesterséget és termékét helyezik a középpontba, ez idén a lábbelikészítés és a szegedi papucs.

Az augusztus 17. és 20. között a budai Várban tartandó Mesterségek Ünnepén 1550-an mutatkoznak be, a négy nap alatt 55-60 ezer látogatót várnak.

A címlapfotó illusztráció