Motivációra van szüksége az agrárszakma legtehetségesebbjeinek

 

Négy magyar egyetem is felkerült a Times Higher Education (THE) nemzetközi ranglistájára, amely a hallgatói véleményeket figyelembe véve, a környezet, a hallgatók és az oktatók aránya, illetve a piacképes tudás átadása alapján ítéli meg az egyetemeket – mondta a Szent István Egyetem rektora az M1-en pénteken.

Palkovics László hozzátette: a magyar felsőoktatási intézmények közül a Szent István Egyetem a 126-150. közötti helyen végzett, a Semmelweis Egyetem a 41., az ELTE és a Debreceni Egyetem a 151-200. helyen került be a rangsorba.

A rektor arról beszélt, hogy az agrár felsőoktatásban régóta akut helyzet van rendszerszintű problémák és az oktatási stratégia hibái miatt. Hangsúlyozta: megoldás lenne, ha a felsőoktatási intézmények hálózatban dolgoznának kapacitásaik, humán forrásaik legmegfelelőbb kihasználásáért.

Gyuricza Csaba, a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ (NAIK) főigazgatója azt mondta, hogy az agrárszakma legtehetségesebbjeinek motivációra van szüksége, ezért Nemzeti Agrártehetség Program néven indítanak pályázatot, amelynek célja, hogy az agrárkutatásba bekerült fiataloknak évi egymillió forintos ösztöndíj biztosításával lehetőséget és motivációt adjanak a kutatásra.

A főigazgató a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában pénteken kitért arra is, hogy a hazai agrárkutatás megújításáért létrehozott gödöllői program a tervek szerint száz tudóssal fog bővülni a következő időszakban.