logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Ikreket vár kedvesével Hugh Hefner örököse

| Szerző: hirado.hu
Cooper Hefner és a Harry Potter-filmekből ismert színésznő ismét szülői kalandok elé néznek.

Hugh Hefner fia és Scarlett Byrne, akit a legtöbben a Harry Potterből és a Vámpírnaplókból ismerhetnek, a minap a legnagyobb örömmel jelentették be Instagramon, hogy ikreket várnak, miután tavaly augusztusban megszületett első kislányuk, aki a Betsy Rose nevet kapta néhai dédnagymamája után.

Izgatottan osztjuk meg veletek a hírt, hogy 2022 elején bővül a családunk két csöppséggel. Már nagyon várjuk az ikrek érkezését!

– osztotta meg a pár mindkét tagja a közösségi médiában egy imádnivaló családi fotóval – írja a Just Jared.

Cooper és Scarlett több mint hat évvel ezelőtt ismerkedett meg egymással, 2015-ben eljegyezték egymást, négy évvel később pedig oltár elé álltak.

A 30 éves üzletember évekig dolgozott néhai apja Playboy-birodalmának fejeként, de 2019-ben otthagyta a céget, hogy saját médiavállalatot alapítson. Az idei tervei között szerepel, hogy indul a kaliforniai szenátusválasztáson.

Cooper egy korábbi interjúban elmesélte, hogy bátyjával Marstonnal együtt a Hefner-villában Playboy modellek mellett nőttek fel, de a legmerészebb elképzelések ellenére, mindkettejüknek teljesen normális gyerekkorban volt részük.

„Vicces, mert ez egy olyan ikonikus hely, amire az egész világ úgy tekint, mint a közös együttlétek Mekkájára, de a valóság az, hogy számomra mindig is inkább egyfajta Indiana Jonesos kalandpark volt. Nálunk mindig zajlott az élet, de minket minden korhatáros dologtól elszigeteltek.”

Ajánljuk még