×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!
×

Kiszivárogtak a részletek - ez történt másodpercekkel Alec Baldwin lövése után

 

A lövés utáni pillanatokról a megsérült rendező beszélt a vallomásában.

Újabb megrázó részletek derültek ki a lövés utáni első pillanatokról, melyről a Variety számolt be a rendező vallomása alapján. Joel elmondása szerint a fegyvermesternek, Hannah Gutierrez-Reednek hatástalanított fegyvert kellett volna átadnia a segédrendezőnek, Dave Hallsnak, akinek szintén ellenőriznie kellett volna a fegyver csövét. Mint visszaemlékezett, Halynával épp a lövés szögét próbálták beállítani a próbajelenethez, miközben pont a kamera mögött álltak. Miután észrevettek egy árnyékot még állítottak a technikán, majd Alec előadta, hogy kapná elő a fegyvert a jelenethez. A rendező elmondása szerint Alec pontosan a kamerára célzott, majd lőtt. Halynát mellkason találta, ő pedig a vállán sérült meg.

Egy másik operatőr sokkoló részletességgel mesélte el az ezt követő másodperceket. Emlékszik, hogy Joel csupa vér volt, és hallotta ahogy Hutchins azt mondja, hogy nem érzi a lábait. A rendező ezután vette észre, hogy Halyna a mellkasához kap, és vérzik.

Alec Baldwin legújabb filmje, a Rust forgatásán egy kellékfegyverrel halálosan megsebesítette a 42 éves Halyna Hutchins operatőrt, akit a mellkasánál ért a golyó, a mögötte ülő 48 éves Joel Souza rendező pedig a vállán sérült meg, mindkettőjüket kórházba kellett szállítani. Hutchinst a tragikus baleset után mentőhelikopterrel szállították az Albuquerque-ben található Új-Mexikói Egyetemi kórházba, ahol halottnak nyilvánították. Souza egy nap után elhagyhatta a kórházat. Baldwinnak a forgatáson egy segédrendező biztonságosnak minősített fegyvert adott át, amelyről az asszisztens nem tudta, hogy éles lőszerrel van megtöltve.

A bírósági jegyzőkönyv további részletei egyelőre nem kerültek nyilvánosságra, így továbbra sem tudni, hogy lehetett éles lőszer az Alec Baldwinnak adott kellékfegyverben.

Ki ellen emelhet vádat a rendőrség?

A legfőbb kérdés, ami mindenkit foglalkoztat, hogy ki tehető felelőssé a tragédia kapcsán. Alec Baldwin színészként vagy producerként számíthat-e vádemelésre, vagy a fegyvermester áll majd bíróság elé? A filmsztárnak produceri minőségben vélhetően komolyabb vádakkal kell majd szembenéznie. A törvények szerint a film producere ugyanis egyetemlegesen felel mindenért, ami a munka során történik.

A Talpra magyarban nyilatkozó, Dr. Borbély Zoltán ügyvéd szerint perdöntő lehet az ügyben, hogy Baldwin szerződése szerint miért vállalt felelősséget a filmmel kapcsolatosan.

A vád az amerikai jogi szakértők szerint súlyos gondatlanságból elkövetett emberölés lesz.

A tragédia kapcsán egyelőre nem történt vádemelés.

Csak felnőtteknek!

Az oldal alkalmas kiskorúak fizikai, szellemi vagy erkölcsi fejlődésének kedvezőtlen befolyásolására.

Tartalma a 2010. évi CLXXXV. médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló törvény által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartozik.