×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!
×

Emberi maradványok mellett találtak rá Gabby Petito vőlegényének személyes tárgyaira

 

Az igazságügyi szakértő egyelőre nem erősítette meg, kihez tartozhatnak a maradványok, de erős a gyanú, hogy Brian Laundrie-é.

Szerda este több hetes eredménytelen kutatás után előkerült a meggyilkolt Gabby Petito eddig bujkáló vőlegényének néhány személyes tárgya, melyek mellett emberi maradványokat is találtak.

A fordulat aztán következett be, hogy Brian Laundrie családja az otthonukhoz közeli, korábban eredménytelenül átkutatott Carlton rezervátum átfésülése után rábukkantak fiuk holmijára. A hivatalos kutatás egy hete fejeződött be a mocsaras természetvédelmi területen, Laundrie-ék azonban szerdán egy táskát és egy laptopot is megtaláltak, ami biztosan Briané volt. A nyomozásban már hetek óta segítségére volt az FBI-nak Laundrie apja is, aki fia gyakorta bejárt ösvényeit mutatta be a hatóságoknak. Az apa volt az, aki szerdán a Myakkahatchee Creek Nemzeti Park bejáratához közeli területre hívta az North Porti rendőröket és a nyomozókat.

"Chris és Roberta Laundrie ma a rezervátumban voltak, ahol megtalálták Brian néhány holmiját, mely mellett emberi maradványokra is bukkantak, ami az előzetes információk szerint akár Briané is lehet. Jelenleg az igazságügyi azonosításra várnak, mielőtt kommentálnák a híreket"

- nyilatkozta a család ügyvédje a sajtónak.

Az nyomozást vezető FBI ügynök, Michael McPherson a CNN-nek azt nyilatkozta, hogy a tárgyak és a maradványok egy eddig vízzel borított területről kerültek most elő. Az igazságügyi szakértő egyelőre csak annyit erősített meg, hogy a feltételezett emberi maradványok már régebb óta a helyszínen lehettek, de ezt egyelőre nem pontosította - írja az NBC News.

Tudom, hogy rengeteg kérdésük van, de még mi sem tudjuk rá a válaszokat

- olvasható az FBI kiadott közleményében.

Gabby Petito vőlegényének több, mint egy hónapig nem találták a nyomát

Brian Laundrie ellen szeptemberben adtak ki elfogatóparancsot, mint menyasszonya, Gabby Petito gyilkossági ügyében érdekelt személy ellen. Briant szeptember 14-én, kedden látták utoljára a szülei, amikor hátizsákjával kocsiba ült és a közeli 25 ezer hektáros mocsaras természetvédelmi területhez hajtott, pár nappal azután, hogy párja, Petito nélkül tért haza körútjukról.

Gabby eltűnését szeptember 11-én jelentették be szülei, miután augusztus vége óta nem adott magáról semmilyen életjelet. Az FBI szeptember 21-én hivatalosan is gyilkosságnak minősítette Gabby ügyét, miután egy wyomingi erdei kemping közelében igazoltan az ő holttestét találták meg. A halottkém múlt héten azt is megerősítette, hogy a fiatal influenszert megfojtották.

Mivel a vizsgálat lezárult, Petito holttestét elhamvasztották, urnáját pedig átadták a családnak, akik a Blue Pointban tartott temetésen korábban csupán egy üres urnától tudtak búcsút venni.

A közvélemény kételkedik

Az új fejlemények hamar óriási hullámokat gerjesztettek a közösségi médiában, többen hangot adtak fenntartásaiknak, miszerint épp Brian Laundrie szülei találtak rá fiuk nyomára.

"Szóval épp Laundrie szülei botlottak bele Brian maradványaiba, ugyanazon az ösvényen, ahol az FBI kutatott mind ez idáig?"

- írja posztjában egy twitterező.

"Szóval az FBI, mennyi is, ja öt héten keresztül nem talált semmit, erre a szülei beszállnak a keresésbe, és rögtön emberi maradványokat és személyes tárgyakat találnak... Hoppá!"