logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

A vőlegény szüleit vádolják Gabby Petito ügyében

| Szerző: hirado.hu
A 22 évesen meggyilkolt influenszer szülei egy ausztrál tévéműsorban firtatták Brian Laundrie családjának felelősségét, és vádolták meg őket fontos információk elhallgatásával.

Gabby Petito, a 22 éves meggyilkolt amerikai influenszer szülei újabb interjút adtak, melyben Brian Laundrie (lányuk vőlegénye – a szerk.) szüleinek üzentek a tévéműsoron keresztül.

A 60 Minutes Australia című műsornak nyilatkozó anyuka, Nicole Schmidt elmondta, hogy egyáltalán nem is sejtette, hogy lánya, és Brian Laudrie kapcsolatában komoly gondok vannak, ahogyan a külvilág felé kommunikált a két fiatal, úgy a család is csak a látszatboldogságot látta.

Úgy gondoltam, hogy minden rendben lesz Gabbyvel, hisz Briannel utazik el, azt hittem, ő vigyázni fog rá.

Amikor azonban Brian egyedül, lányuk nélkül tért haza az útról, ráadásul úgy döntött, semmit nem árul el a történtekről és ügyvédet fogadott, a helyzet egy pillanat alatt rémálommá változott Petito családja számára. Gabby Brian szüleinek házában lakott, így aztán ők voltak azok, akik jobban beleláthattak a fiatalok kapcsolatába, így Gabby szülei szerint ők sokat tudnak lányuk halálának körülményeiről, de inkább a hallgatást választották.

A hallgatásuk nem is lehetne hangosabb. Hiszem, hogy tudják mi történt – ha nem is minden részletet – de birtokukban van az információ. Annyira szeretném szemtől szemben megkérdezni tőlük, hogy miért csinálják ezt velünk.

Korábban Gabby édesapja, Joe Petito Dr. Phil műsorában támadta a vőlegény szüleit.

Biztosak vagyunk benne, hogy Brian életben van. Gyáva féreg, sokkal többet tud Gabbyről, ahogyan mindenki abban a házban, csak nem elég bátrak, hogy vállalják cselekedeteik következményét.

Gabby utolsó üzenetét édesanyjának küldte

A floridai rendőrség korábban nyilvánosságra hozta Gabby utolsó kapcsolatfelvételét a családjával, az üzenetet pedig édesanyjának küldte. Az anya megérzése már ekkor azt súgta, valami nagyon nincsen rendben, mivel az üzenetben Gabby a nagyapjára, keresztnevével utal, ami sosem volt rá jellemző.

A szülők szeptember 11-én jelentették be lányuk eltűnését, miután augusztus vége óta nem adott magáról semmilyen életjelet. Az FBI szeptember 21-én jelentette be, hogy az azonosítási folyamat során beigazolódott a gyanú, miszerint Gabby testére bukkantak rá egy wyomingi erdei kemping közelében, és gyilkossági ügyben nyomoznak.

Brian Laundrie ellen továbbra is elfogatóparancs van érvényben.

Múlt hét közepén közben befejeződött a teljes Carlton rezervátum átfésülése, de nem találták nyomát Petito feltételezhetően szökésben lévő vőlegényének, Brian Laundrie-nak, akit gyilkossággal is meggyanúsíthatnak a halottkém által talált DNS-minták alapján.

A nyomozásban segítségére van az FBI-nak Laudrie apja is, aki fia gyakorta bejárt ösvényeit mutatta be a hatóságoknak. A nyomozók most azt nyilatkozták a Fox Newsnak, hogy ötven százalék esélyét látják annak, hogy Brian Laundrie még életben van.

Briant szeptember 14-én, kedden látták utoljára a szülei, amikor hátizsákjával kocsiba ült és a közeli 25 ezer hektáros mocsaras természetvédelmi területhez hajtott, pár nappal azután, hogy párja, Petito nélkül tért haza körútjukról. Briant továbbra sem vádolják gyilkossággal, ellenben szokatlan viselkedése miatt a rendőrség elfogatóparancsot adott ki ellene, mint Gabby gyilkossági ügyében érdekelt személy ellen.

Múlt héten a wyomingi halottkém több hét után végre kiadta a tragikus körülmények között elhunyt influenszer holttestét, miután befejeződött a boncolás. A vizsgálat során megállapították, hogy a lányt megfojtották, a holttestet pedig három-négy héttel a halál beállta után találták csak meg.

Gabby édesapja, Joe Petito szombaton vihette haza a végül elhamvasztott gyermeke urnáját. A Blue Pointban tartott temetésen korábban a család üres urnától kellett búcsút vegyen.

A búcsúztatón került bejelentésre, hogy életre hívták a Gabby Petito alapítványt, melynek célja, hogy az eltűnt gyerekek visszakerülhessenek a családjaikhoz. Az alapítvány vasárnap tartott első rendezvényén több, mint 4 millió forintnak megfelelő dollárt gyűjtött össze, mely a Gabby nevével fémjelzett ösztöndíjalapba kerül.

Érdekes lehet számodra:

Ajánljuk még