×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!
×

Elhunyt Julia Roberts legjobb filmjének rendezője - megindító szavakkal emlékezett meg róla

 

Szerdán 65 éves korában meghalt Roger Michell brit színházi és filmrendező, a Sztárom a párom című nagy sikerű romantikus komédia rendezője.

Michell családja csütörtökön jelentette be a rendező halálhírét, de halálának okát nem közölték. Roger Michell számos brit színházban rendezett, egyebek mellett a Royal Court Theatre, a Nemzeti Színház és a Királyi Shakespeare Társulat előadásain is dolgozott. A kilencvenes évektől népszerű tévéprodukciókat is készített, köztük Jane Austen regényéből a Meggyőző érvek című tévéfilmet.

A filmvásznon a legnagyobb sikere a Richard Curtis forgatókönyvéből rendezett Sztárom a párom lett, amelyben a Julia Roberts által alakított filmcsillag beleszeret egy londoni könyvesbolt tulajdonosába, akit Hugh Grant játszott.

Julia Roberts Instagram oldalán emlékezett meg a rendezőről:

Minden egyes percét élveztem a közös munkának. Nyugodj békében!

1999-es bemutatását követően sokáig ez a vígjáték volt a legnagyobb bevételű brit mozifilm. Michell egy hollywoodi thrillerrel folytatta pályafutását: az Ütközésponttal, amelyben Ben Affleck és Samuel L. Jackson szerepelt.

2004-ben forgatta Kitartó szerelem című filmjét Ian McEwan regényéből, amelynek Daniel Craig, Rhys Ifans és Samantha Morton volt a sztárja. Vénusz című, 2006-ban rendezett vígjátékában nyújtott alakításáért Peter O'Toole Oscar-jelölést kapott.

Az elmúlt évtizedben forgatta A király látogatása című történelmi drámáját, amelyben Bill Murray játszotta Franklin D. Roosevelt elnököt. 2020-ban, a velencei filmfesztiválon mutatták be utolsó játékfilmjét, a The Duke című vígjátékot Jim Broadbent és Helen Mirren főszereplésével.

Michell több nemzetközi filmfesztiválon aratott sikert filmjeivel, és két tévés produkciójával, a Meggyőző érvekkel és a The Lost Honour of Christopher Jefferies című minisorozattal a Bafta-díjat is elnyerte. Halála előtt egy II. Erzsébet brit királynőről szóló dokumentumfilmen dolgozott.

Kétszer nősült, első felesége Kate Buffery színésznő volt. Második feleségétől, Anna Maxwell Martin színésznőtől nem vált el, de külön éltek. Két házasságából négy gyermeke született.