logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Schumacher elkerülhette volna a síbalesetet – debütált a Forma–1-es pilótáról szóló dokumentumfilm

| Szerző: hirado.hu
Azon a decemberi napon egy másik hobbijának szeretett volna hódolni, és akkor most talán ő maga narrálja a róla szóló filmet.

Szerdától elérhető a Netflix kínálatában az a dokumentumfilm, amely a német ex-versenyző pályafutását dolgozza fel. A film Schumacher karrierjét állítja a középpontba, de most először mesél a család a pilóta súlyos síbalesetéről és az azt követő időszakról.

A film nem végződik happy enddel, ez előre tudható volt, az azonban kiderült, hogy a tragikus végkifejlettel végződő kiruccanás máshogy is alakulhatott volna, ha Michael eredeti tervénél marad – írja a formula1.com.

A hétszeres világbajnok adrenalinfüggő volt, és most beható képet kapunk azokról az időszakokról az életében, amikor az autóversenyzést pótolva olyan sportokban teszi magát próbára, mint az ejtőernyőzés. A filmben bemutatásra kerül például egy felvétel, ahol Dubaj felett hódol ezen szenvedélyének feleségével.

Azon a 2013-as decemberi hétvégén Michael szerint a hó nem volt optimális a síelésre a franciaországi Meribelben, és azt javasolta, hogy menjenek inkább Dubajba ejtőernyőzni. Végül azonban a sportoló úgy dönt, a síparadicsomban marad, és megpróbálja belőle kihozni a legjobbat. A többi pedig már a szomorú történelem…

És, hogy napjainkban pontosan hogyan is él Michael Schumacher, arról felesége, Corinna így nyilatkozik a dokumentumfilmben:

Nagyon hiányzik nekem, de nem csak nekem. A gyerekeknek, a családunknak, az édesapjának, körülötte mindenkinek. Úgy értem, mindenki hiányolja őt, miközben Michael nagyon is itt van. Máshogyan, de itt van, és erőt tudunk belőle meríteni.

A hétszeres világbajnok Michael Schumacher, a Ferrari és a Mercedes Forma-1-es csapatok egykori pilótája feleségével, Corinnával az olaszországi Madonna di Campiglio üdülőhelyen, 2005. január 12-én (Fotó: MTI/EPA/Oliver Multhaup)

Ahogy korábbi cikkünkben is írtuk, a legendás autóversenyző rehabilitációja, a mai napig is tart otthonában, svájci Vufflens-le-Château-ban

Együtt vagyunk otthon, folytatódik a gyógyterápia, és mindent megteszünk azért, hogy Michael jobban legyen. Egyszerűen azért, hogy érezze, milyen összetartó család vagyunk.

Michael Schumacher 2013. december 29-én szenvedett súlyos fejsérüléseket, amikor a sípályáról lefutva egy köves részre érve elesett a francia Alpokban. A hétszeres Forma–1-es világbajnok koponyaalapi törést és súlyos agyi traumát szenvedett – annak ellenére, hogy bukósisak volt rajta.

Érdekes lehet számodra:

Ajánljuk még