Hamarosan érkezik a Reszkessetek betörők reboot

 

Miután a Disney felvásárolta a 20th Century Foxot, bejelentette, hogy újra forgatnak olyan nagy sikerű családi filmeket, mint például a karácsonyi klasszikus, a Reszkessetek betörők.

via GIPHY

Ez a lépés egyáltalán nem volt meglepő a médiaóriás részéről, hiszen az elmúlt években több mese élőszereplős változatát is elkészítették. A filmek taroltak a mozikban, így nem csoda, hogy tovább ütik a vasat és a felvásárolt produkciókat is újra álmodják.

Az idén novemberben érkező új rész főszereplője, Archie Yates lesz, akit korábban a Jojo Nyuszi című szatirikus vígjátékban láthattunk. A történtet szerint, Max Mercer az okos és találékony fiú magára marad az ünnepek alatt, miközben családja Japánaban tölti a karácsonyt. Ekkor egy házaspár, akik azt hiszik, üres a ház, megpróbálnak betörni, hogy megkaparintsanak egy felbecsülhetetlen értékű tárgyat. A feladat, hogy megvédje otthonát a betolakodóktól, Maxre hárul, aki felnőtteket megszégyenítő találékonysággal jár túl a két betörő eszén – írja a JustJared.

Bár sokan izgatottan várják a rebootot, akadnak olyanok is, akik kifejezetten ellenzik, ilyen például az eredeti filmet jegyző Chris Columbus is, aki konkrétan értelmetlennek nevezte a készülő produkciót egy korábbi interjújában.

Ami engem illet, szerintem időpazarlás. Mi értelme? Úgy gondolom felesleges egy olyan filmet felújítani, aminek évtizedes sikere a mai napig töretlen. A Reszkessetek betörők úgy jó, ahogy van.