×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!
×

Húsz év után is pontosan céloz Legolas

 

Orlando Bloomnak úgy megy az íjászat, mint másnak a biciklizés.

via GIPHY

Nyilvánvaló, hogy nem követeli meg a filmrajongó közönség, hogy kedvenceik kifogástalan módon űzzenek sportágakat azért, hogy minél hitelesebben játsszanak el egy-egy karaktert a vásznon, ahol a szerep elvár némi sporttudást.

Azonban vannak kivételek. A 2001-es nagyszabású Gyűrű ura-trilógiában nagy szerepe volt Legolasnak, aki a harctéren az íjtudásával tudott az ellenfelek fölé kerekedni. Orlando Bloom ennek megfelelően el is sajátította az íjászat alapkövetelményeit, persze csak olyan szinten, amire feltétlenül szükség volt, hiszen a többit eljátszotta helyette a megfelelő kaszkadőr vagy dublőr, illetve megoldották filmes trükkökkel.

Nos, Orlando most tanúságot tett arról, hogy nem felejtett a húsz év alatt. Instagram-videójában szakszerűen megemeli az íjat, céloz, és tökéletesen lő a céltáblába – írja a People.

Még mindig megy

- jegyzi meg csendes magabiztossággal a színész.