Négyes stádiumú rák miatt deréktól lebénult a Jóbarátok Gunthere

 

James Michael Tyler most először beszélt a betegségéről.

Óriási siker volt a HBO-n debütáló Jóbarátok különkiadás, melyben 17 év után láthattuk együtt Jennifer Anistont, Lisa Kudrow-t, Courteney Coxot, David Schwimmert, Matt LeBlanc-t és Matthew Perryt.

Több meglepetésvendég is feltűnt a reunion epizódban, köztük a Gunthert alakító James Michael Tyler, aki azonban nem személyesen, hanem videóhívással kapcsolódott be a nosztalgiázásba. A színész eredetileg személyesen vett volna részt a műsorban, azonban a koronavírus okozta egy éves csúszás alatt annyira leromlott az állapota, ami nem tette lehetővé számára, hogy megölelhesse kollégáit.


James a hétfői Today show-ban vallotta be, hogy 2018 óta prosztatarákkal küzd, mely átterjedt a csontjaira is, ennek következményeképpen pedig deréktól lefelé lebénult. Amikor az orvosa egy vérképéből megállapította, hogy nagy a baj, még nem gondolt a legrosszabbra. A diagnózis után egy évig mondhatni normális életet tudott élni, reggel és este szedett egy-egy tablettát, aminek hatására már tünetei sem voltak. A pandémia alatt azonban kimaradt néhány kontroll, amikor is a rákos sejtek elkezdték megtámadni a csontjait.

James tisztában van vele, hogy ezt a betegséget nem fogja tudni legyőzni, de örül, hogy részt vehetett a műsorban.

"Nem akartam személyesen részt venni, hogy az legyen, ha ja igen, amúgy rákos vagyok. Keserédes volt!"