Visszatér-e Britney Spears? Megadta a választ

 

Rajongó addig faggatták a popsztár közösségi oldalán, hogy végül tisztázta a helyzetet.

A róla készült ellentmondásos dokumentumfilm bőven szolgáltatott felületet Britney Spears számára a Covid-időkben is, így a média radarjai úgy is rászegeződtek, hogy egy percet sem kellett ehhez színpadon töltenie.


Most egy Instagram-videó alatt adott lehetőséget követőinek, hogy kérdéseket tegyenek fel neki, és a szokásos felszínes kérdéscunami között azért lehetett találni olyat is, ami komoly témákat feszegetett -írja a Just Jared.

Többen rákérdeztek a jövőjére, illetve arra, hogy mikor fog újra színpadon állni vagy turnézni.

"Hogy mikor lépek újra sznpadra? Vagy hogy egyáltalán fogok-e még valaha koncertezni?"
- csigázta visszakérdezésekkel az érdeklődést Britney, majd megérkezett a válasz: "Gőzöm sincs róla!"

Majd a meglehetősen hányaveti válasz után azért megérkezett a magyarázat is:

"Most nagyon jól érzem magam így, ahogy vagyok. Az életem jelentős változáson megy keresztül, és élvezem a saját magam társaságát is. Ennyi az oka."

Az énekesnő lemezt utoljára 2016-ben adott ki, turnén pedig utoljára 2018-ban volt.