Elhunyt Ned Beatty, a Hálózat és a Superman szereplője

 

A színész 83 éves volt.

Elhunyt Ned Beatty színész, aki a Superman, a Hálózat és számos más ikonikus filmbéli alakításról ismert- közölte a TMZ.

A lapnak nyilatkozó rokon elmondta, Beatty vasárnap otthonában, álmában hunyt el, miközben családja végig mellette volt. Nem tudni, hogy régóta betegeskedett-e, de azt leszögezték, hogy halálához a koronavírusnak nem volt köze. 

Beatty öt évtizedes karriert tudhatott magáénak, igazi tévés veteránnak számított. Hollywoodban csak úgy emlegették mint „busiest actor in Hollywood ” azaz  „Hollywood legelfoglaltabb színésze”. Élete során több mint 100 filmben szerepelt.

2007. március 8-án a kaliforniai Westwoodban készített kép Ned Beatty amerikai színészről. Beatty 2021. június 13-án, 83 éves korában elhunyt (Fotó: MTI/EPA/Joshua Gates Weisberg)

1972-ben Beatty, Bobby Trippe néven debütált a Megszabadítás (1972), című filmben. A Hálózat című filmben nyújtott alakításáért 1977-ben Oscar-díjra jelölték. 1978-ban a Superman-ben ő alakította Otist. 2004-ben főszerepet játszott a londoni West Enden Tennessee Williams Macska a forró bádogtetőn című darabjában, 2010-ben pedig a Toy Story 3-ban „Macó”-nak volt a szinkronhangja.

A halálhírekre lesújtotta Hollywoodot, Lee Unkrich rendező, aki a színésszel a Toy Story 3 forgatásán dolgozott együtt, így búcsúzott kollégájától.

Hallottam, hogy Ned Beatty álmában elhunyt. Öröm és hihetetlen megtiszteltetés volt vele együtt dolgozni. Köszönöm, Ned, hogy megelevenítetted Macót – mind a jó, mind a nem túl jó oldalát. Hiányozni fogsz!

-tweetelt Unkrich.


A színészt felesége Sandra Johnson, valamint nyolc gyermeke és unokái gyászolják.