Itthon még meg se jelent, de máris berendelték a Szörnyella folytatását

 

A kritikusok nem győzik dicsérni a filmkészítőket, ahogy Emma Stone hihetetlen alakítását sem.

Talán az évtized egyik legzseniálisabb húzása volt a Disney részéről, hogy elkezdte újraalkotni az eredeti rajzfilmjei élőszereplős változatát. Bár a remake-ek több kevesebb sikert arattak a nézők körében, a moziba így is sikerült elcsalogatni az embereket, a stúdió pedig jól megtömte ezzel a zsebeit.

A következő várva várt produkció a kölyökdalmata gyűjtő Szörnyella de Frász volt, ami május 28-án debütált a tengerentúlon. A premiert megelőző kedvcsinálókból már lehetett számítani rá, hogy nem a már jól ismert 101 kiskutya történetét kapjuk majd, ugyanis a Disney csavart egyet az eredeti mesén és inkább azt mutatták be, hogyan lett Szörnyellából az egyik legkegyetlenebb főgonosz a rajzfilmek világában.

Nos, az ötlet hatalmas sikert aratott, már ami az értékeléseket és a bevételt illeti. A Disney szóvivője elárulta, hogy a Szörnyella alig egy hét alatt, 48,5 millió dollárt termelt, ami átszámítva nagyjából 13 milliárd forint és akkor még hozzátette, hogy a film a legtöbb országban még fel sem került a mozik kínálatára.

Nagyon elégedettek vagyunk a Cruella kasszasikerével. A Rotten Tomatoeson 97%-os közönségpontszámot ért el, ráadásul a CinemaScore minden kategóriában csillagos ötöst adott, így a legnépszerűbb élőszereplős újragondolásaink közé tartozik.

Ezek után, nem csoda, hogy a Disney már be is rendelte a folytatást, ami ugyan még nagyon kezdeti fázisban van, de az kiderült, hogy Craig Gillespie rendező, Tony McNamara forgatókönyvíró és a főszereplőt alakító Emma Stone várhatóan visszatérnek a második részre is – írta meg a The Hollywood Reporter.

Itthon pár nap múlva, június 7-én mutatják be a mozik a meg nem értett divattervezőnek, a dalmata bunda rajongójának, Szörnyellának az eredettörténetét.