II. Erzsébet betört a sörpiacra

 

A királynő saját márkáját már megtalálni a boltok polcain.

Ugyan a brit uralkodó nem nagy rajongója a sör készítményeknek, néhai férje Fülöp herceg köztudottan szerette ezt a fajta alkoholos italt, ezért is döntött úgy II. Erzsébet, hogy engedélyezi két kézműves sörgyárnak is, hogy a neve alatt gyártsanak.


Nem ez az első próbálkozása az uralkodónak az alkoholok terén, ugyanis a királyi termékeket árusító boltban, már megtalálható a bor, a pezsgő, a whiskey és II. Erzsébet személyes kedvence, a gin is.

A két új termékhez (az egyik egy IPA, a másik egy keserű ale), organikus, Kelet-Angliában termesztett búzát használtak és mindkettő kizárólag a sandringhami boltban lesz elérhető, legalábbis egyelőre – írja a CNN.

Ami az árakat illeti, mindkét 500 ml-es palackot 3,99 fontért, magyar valutában átszámolva körülbelül 1600 forintért lehet megvásárolni. A hagyományos brit keserű 4,3%-os, míg a Golden IPA 5%-os alkoholtartalommal elérhető a királynő téli rezidenciájának, a Sandringhem birtok saját boltjában.