Ha már tulajdonos, David Beckham rendesen kicsípte magát

 

Saját csapata meccsét tekintette meg a lelátóról az egykori angol válogatott focista.

A 46 éves egykori angol válogatott labdarúgó, David Beckham még aktív játékospályafutása alatt a divat apostolává szegődött. Mind manchesteri, mind madridi állomáshelyén ügyelt arra, hogy kifogástalan frizurával, öltözékkel és – egyáltalán – stílussal jelenjen meg, bárhova is megy.


Az európai sikerkorszakai után - ahogyan sokan mások is - Amerikába tette át székhelyét, méghozzá a Los Angeles Galaxy játékosa lett. A levezetés azonban mégsem a tengerentúlra, hanem Európára esett, ugyanis két szezont játszott Milánóban az AC Milan, majd egyet Párizsban, a PSG színeiben - írja a Dailymail.

Beszédes az utóbbi két világváros, ugyanis mindkettő a divat fővárosának számít . Beckham 2013-ban akasztotta szögre a stoplist, de nem távolodott el a sportágtól. Miután pedig társtulajdonosa lett a floridai Inter Miami csapatának, nem meglepő, hogy amikor csak teheti, ott szurkol a lelátón a csapatáért. Most éppen egy klubcímeres öltönyben kapták lencsevégre, és természetesen most is úgy néz ki, mint akit a gardróbból húztak épp elő.