×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!
×

Hollywood legforróbb pletykája sokkolta Jennifer Lopez exét

 

Jennifer Lopez és Ben Affleck bimbózó románcát a TMZ leplezte le a hétvégén néhány lesifotóval. A páros magángéppel utazott Montanába, majd közös autóval érkeztek a Big Sky Resortba, ahol egy bennfentes szerint szerettek volna elbújni a kíváncsi szemek elől. Ez persze nem sikerült, így aztán most mindenki azt szeretné tudni, igaz-e a békülésük híre.

A kétezres évek álompárjaként emlegették Lopezt és Afflecket, de szerelmük nem sokkal az eljegyzés után, kátyúba futott, és végül mindketten más karjaiban találták meg a boldogságot. Bár közös történetük úgy tűnt, 2004-ben véget ért, most tizenhét évvel később, mégis arról írnak a lapok, hogy az egykori gerlék, ismét egymásra találtak, amiben közrejátszhatott az is, hogy nemrég ért véget mindkettejüknek egy komoly kapcsolata.

A bulvársajtó részletesen kiteregette Jennifer és exvőlegénye, Alex Rodriguez szennyesét, de sokan még hittek a békülésben. Alex is, akit sokkolt Jennifer reakciója, amikor a minap felhívta, a színésznő pedig néhány perc után rövidre zárta a beszélgetést.

Rodrigueznek összetört a szíve, hogy Lopez egy hónap alatt túllépett több éves kapcsolatukon, de ha igazak a pletykák, és Alex tényleg folyton csalta Jent, akkor ezt a békát bizony le kell nyelni. Szó nélkül!