Adele születésnapos fotóján karcsúbb, mint valaha

 

Az énekesnő komoly diétába és edzésprogramba fogott, így mára több, mint negyven kilótól szabadult meg.

A britek egyik legtehetségesebb előadója nehéz időszakon van túl. 2018-ban szakított férjével és válásuk egészen idén márciusig húzódott, így magánélete állandó szereplővé vált a bulvár magazinoknak. A túlzott sajtófigyelmet azzal próbálta elkerülni, hogy egy időre teljesen eltűnt a közösségi médiából, jóformán csak lesifotósoknak sikerült egyszer-egyszer elcsípnie őt az utcán.

Azonban úgy tűnik, megtört a jég, Adele ugyanis több hónap kihagyás után, friss képeket posztolt az Instagramra 33. születésnapja alkalmából. A volt férjével való szakítást egy kemény életmódváltás követte, aminek meg is lett a gyümölcse. A korábban telt idomú énekesnő mára 44 kilót adott le, az eredmény pedig finoman szólva is elképesztő. Legújabb fotói között egy teljes alakos kép is helyet kapott, amin látni, mennyire karcsú lett az elmúlt évek munkájának köszönhetően.

A három közzétett fotó egyikén az énekesnő egy smink nélkülit is bevállalt, és milyen jól tette! Éveket letagadhatna korából, de az is látszik, hogy Adele majd kicsattan a boldogságtól, ami a rajongóknak is szemet szúrt, így a hozzászólások között egymást érik a dicsérő és elismerő szavak.